A több millió dolláros szponzorszerződéssel ez is együtt jár.

Az Amerikai Nagydíj versenyhétvégéjén a Haas bejelentette, hogy – megvan az orosz–ukrán háború miatt elküldött Uralkali orosz vegyipari vállalat utódja, ugyanis – az amerikai MoneyGram pénzátutalási cég személyében egy új, névadó szponzor csatlakozik a csapathoz 2023-tól. A több évre szóló partnerség(gel járó jelentős pénzügyi támogatás) azt is jelenti, hogy átkeresztelik az istállót, amit

jövőre már MoneyGram Haas F1 Teamként láthatjuk a mezőnyben

– persze ettől még mindenki csak Haasként fogja emlegetni őket –, amihez természetesen egy új autódizájn is párosul majd.

Az időzítés természetesen nem véletlen, egyrészt mert a Haas egy amerikai istálló, másrészt pedig azért, mert MoneyGram székhelye a hétvégi futamnak helyt adó Texasban van.

A MoneyGram marketingigazgatója, Greg Hall gyorsan le is szögezte, hogy nem fognak beleszólni a pilótakérdésbe, mondván: ez egy versenyzéssel kapcsolatos döntés, amit Günther Steiner csapatfőnöknek kell meghoznia. A helyzet ugyanis az, hogy a 2023-as szezonra még nincs meg Kevin Magnussen csapattársa, de Mick Schumacher sorsa a saját kezében az idényből még hátralévő négy futamon:

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

„Ha Ricciardót érdekli az F1-es ülésünk, hívjon fel, én nem fogom üldözni őt”

Hát igen, Daniel Ricciardo az elmúlt években kissé vesztett a vonzerejéből.

Így lehet a hétvégén kilenc év után ismét világbajnok a Red Bull

A hétvégi Amerikai Nagydíjon már kisebb erőfeszítéssel összejöhet a konstruktőri világbajnoki cím a Red Bullnak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
10% Igen, tetszett.
25% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
41% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés