A különleges TTS narancssárga és szürke színekben érkezik, összesen 500 darabot gyártanak belőle.

A TTS-re épülő modell rögzített hátsó szárnyat és egyedi, 19 colos kerekeket kap, és speciális, Imola sárga, valamint Nimbus szürke fényezéssel lesz rendelhető. Ehhez illeszkedik az utasfülke szürke bőrborítása is, amelyet a sárga szegélyek és a TTS-ből ismerős alumínium felületek tesznek teljessé. A xenon fényszórók és a mágneses lengéscsillapítók szintén a robotautóként is jól teljesítő TTS-ből származnak. Az Audi összesen ötszáz darabot gyárt a különleges modellből, amiről az ajtón látható "1 of 500", vagyis egy az ötszázból felirat is tanúskodik.

A motorháztető alatt a TTS kétliteres, 272 lóerős TFSI motorját találjuk, amellyel a kupé 5,4, a kabrió pedig 5,6 másodperc alatt éri el a száz km/h-s sebességet. A végsebességet mindkét modell esetében 250 km/h-nál korlátozták.

A limitált szériás TT-t az Audi a szeptemberi Frankfurti Autószalonon mutatja be a közönségnek, az értékesítése pedig az év vége felé kezdődik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni