Kettős arcát mutatta a Red Bull Melbourne-ben.

Az első és az utolsó helyről rajtolhat a Red Bull a vasárnapi Ausztrál Nagydíjon, miután Max Verstappen szerezte meg a pole pozíciót az Ausztrál Nagydíj időmérőjén, miközben csapattársa, Sergio Pérez rögtön az első kvalifikációs körén kiesést érően hibázott (a mexikói elfékezte, az egész harmadik szabadedzése erről szólt).

A holland mögött kisebb meglepetésre a Mercedes kettőse végzett, vagyis George Russellnek és Lewis Hamiltonnak is sikerült megelőznie – Verstappen egyik legnagyobb kihívójának számító – Fernando Alonsót, aki így csak a második sorból rajtolhat a hétszeres világbajnok brit mellől.

Az Ausztrál Nagydíj időmérőjének végeredménye:

A futam – magyar idő szerint – vasárnap reggel 7-kor rajtol el, az M4 Sport élőben közvetíti.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Már ott tart a Mercedes „mélyrepülése”, hogy csak hátráltatja az Aston Martin fejlődését?

Ilyen az, ha a Red Bullt másolod, miközben a Mercedes partnercsapata vagy.

Névváltással próbálja meg kompenzálni az eredménytelenséget az egyik F1-es csapat

Nem jönnek az eredmények, így pedig igencsak költségessé vált az istálló üzemeltetése.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
11% Igen, tetszett.
25% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
41% Szerintem ez most nekem kimarad.