Még nem találták ki hozzá a Trabant nevet, de egyértelműen annak elődje ez az ötvenes évekbeli kisautó. A P70-nél először kísérleteztek a Duroplast karosszériával, de elavult technikája miatt, és mert nem volt olcsó, még nem érett meg a népautó szerepére.
A második világháború után a Német Demokratikus Köztársaságnak nagy szüksége volt egy megfizethető népautóra, és a nyugatiaktól örökölt, még különálló sárvédős DKW F8, amit az IFA gyártott tovább, menthetetlenül elavult volt. Az ötvenes években azonban előálltak egy több téren is modernebb, bizonyos szempontból világelső kisautóval, ami kikövezte az utat a mindannyiunk által ismert Trabant számára.
A Trabant nevet akkor azonban még nem találták ki, az Automobilwerk Zwickau, azaz a zwickaui autógyár termékét egyszerűen csak P70-nek nevezték a Personenkraftwagen, azaz a személyautó, és a hétszáz köbcentis motorja után. A karosszériájának nemcsak a formája, de az anyaga is lényegesen modernebb volt az F8-énál, hiszen
egy különleges kompozit anyagból készült, ami a tartósságára utalva a Duroplast nevet kapta.
Az üvegszálas anyaggal szemben, amit akkoriban még csak nagyon munkaigényes folyamattal, kézzel lehetett előállítani, a Duroplast karosszériaelemeket présgépeken tudták gyártani, ez tette lehetővé a tömeggyártás beindítását. Bár a világ első műanyag karosszériás szériaautójának a Corvette számított, de
az első, aminek még a műanyag karosszériája is sorozatgyártásban készült, már a P70 volt.
A kisautó mégsem tudott népszerűvé válni.
A modern karosszéria alatt még favázas szerkezetre épült a P70, aminek ezen kívül is akadtak hiányosságai.
Nem számított olcsónak akkoriban, mégis túlságosan fapadosnak bizonyult, mert olyan alapvető felszerelések hiányoztak róla, mint a nyitható oldalablakok és a nyitható csomagtérfedél. Ezeket később, a gyártás során pótolták, elhúzható ablakokat építettek be, és a csomagteret sem csak az ülések felől lehetett pakolni.
Később, 1956-ban kombiváltozat is készült, ami az oldalra nyíló csomagtérajtóval sokkal népszerűbbnek bizonyult. A 690 köbcentis kéthengeres, kétütemű motor az F8-ból került át, a teljesítményét 2,5 lóerővel 22 lóerőre növelték, ez legfeljebb 90 km/órával tudta mozgatni a 800 kilogrammos kisautót. 1957-ben jelent meg a kupé, aminek
csak a formája volt sportosabb, a motorján nem változtattak, de a sebessége elérte a 100 km/órát.
Mivel a 3,74 méter hosszú P70-et nem lehetett elég gazdaságosan gyártani ahhoz, hogy széles rétegnek megfizethető népautó legyen belőle, ezért csak négy évig készült, összesen 36 151 példányt gyártottak. Az utolsókat már Saschsenring P70-nek nevezték a szászországi versenypálya után, de az 1958-ban megjelent utódjának sokkal jobb, és mindenekelőtt nem csak a németek által kiejthető nevet találtak: ez lett a Trabant P50.
Ez is érdekelhet: