Nem mindennapi motort mutatunk a Formula–1 történelméből. Ayrton Senna versenyzett utoljára azzal a V10-essel, ami nemrég került elő a Honda raktárából, és most darabjaira szedve kínálják, hogy egy tehetős rajongó gyűjteményébe kerüljön.

1990-ben a Formula–1-es szezon Ayrton Senna és Alain Prost küzdelméről szólt. Az utolsó előtti futamon, a Japán Nagydíjon éppen Senna szerezte meg a pole pozíciót Prost előtt, és mivel nem tettek eleget a kérésének, hogy ne a pálya porosabb feléről kelljen rajtolnia, elszánta magát, hogy senkit sem fog maga elé engedni. Prost ezért hiába kapta el jobban a rajtot, a makacs Sennával már az első kanyarban összeakadtak, mindketten kicsúsztak a kavicságyba, és kiestek.

A világbajnoki cím ezzel egy futammal a vége előtt Sennához került, aki 1988-hoz hasonlóan Honda-motoros McLarennel szerezte meg azt,

de már nem az 1,5 literes, turbós V6-ossal, hanem a 3,5 literes V10-es szívómotorral. Azt a motort, amit a Japán Nagydíjon hajtott, az 1990-es szezon utolsó futamán, az Ausztrál Nagydíjon is bevetették, Senna ismét pole pozíciót szerzett vele, és 61 körön át vezette is a futamot, de váltóhiba miatt kiesett.

Minden más esetben ilyenkor a futam után a motort a gyártó központjába szállítják, darabjaira szedik, és utánajárnak, hol lehetne tovább fejleszteni rajta, majd az alkatrészeket megsemmisítik. 1990 végén azonban nem így történt, mivel a Honda már a következő évre szánt V12-es motorján dolgozott, nem volt szüksége a V10-esre. Senna autójából a motort kiszerelték, elcsomagolták, és a gyári raktárba tették, ahonnan csak nemrég került elő.

Ha mindig is érdekelt, hogyan nézhet ki egy F1-es motor egy futam után, kattintsd végig ezt a galériát:

A karrierje során 300 kilométert futott, és aztán több mint három évtizedet pihent motort szétszerelték, hogy nem mindennapi installációt készítsenek belőle, így kerül vitrinestül a Bonhams aukciójára, ahol 30-40 millió forint közötti összeget várnak érte. Múzeumba illő darab, igazi technológiai mestermű, ami

egyszerre idézi meg a Honda motorsport-történelmének aranykorát és a Formula–1 egyik, ha nem a legnagyobb pilótáját.

Ha ennél jobban érdekel a téma, ebben a videóban még többet megtudhatsz a 660 lóerős, 12 800-as fordulatszámra képes motorról:

(Fotó: Bonhams, Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Amikor Ayrton Senna minden idők legemlékezetesebb első körét produkálta

Ayrton Senna csúnyán leiskolázta a mezőnyt, vizes pályán.

Megismételhetetlen volt ez az ikonikus dobogó az F1-ben

Először és utoljára ezen a spanyol nagydíjon állt együtt a dobogón a három legendás versenyző.

Libabőrös leszel Ayrton Senna legendás körének onboard-felvételétől

Ayrton Senna, McLaren-Honda, V10-es motor, kézi váltó + plusz a korabeli közvetítés hangulata, és mindez 35 évvel ezelőttről.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés