Megvan Pierre Gasly új csapattársa.
Alig hogy megérkezett a Formula–1 mezőnye a hétvégi Holland Nagydíj helyszínére, az Alpine máris bejelentette a 2025-ös pilótafelállását. Azt már eddig is tudni lehetett, hogy Pierre Gasly marad a csapatnál, most pedig az is kiderült, ki veszi át a Haashoz távozó Esteban Ocon helyét:
az Alpine juniorja és tartalékversenyzője, a 21 éves Jack Doohan.
Két újonc tehát már egészen biztosan lesz a 2025-ös rajtrácson (a Haashoz szerződő Oliver Bearman a másik), és közel sem biztos, hogy nem lesz több. Elképzelhető ugyanis, hogy Andrea Kimi Antonelli váltja majd a Ferrarihoz távozó Lewis Hamiltont a Mercedesnél.
Jelenleg papíron még három csapat keresi pilótáját: a fent említett Mercedes, a Kick/Stake/Sauber és a Visa Cash App RB.
(Fotó: Getty Images)
Ez is érdekelhet: