De nem Vettel vagy Stroll helyére, vagyis de, de nem úgy.

Az Aston Martin bejelentette, hogy leigazolta Nico Hülkenberget, aki természetesen nem Sebastian Vettel vagy Lance Stroll állandó helyét veszi át, ugyanis az istálló csak tartalék- és tesztpilótaként fogja alkalmazni a németet:

Az F1-ben 2020-ra ülés nélkül maradó Hülkenbergnek nem ismeretlen a csapat, a tavalyi idényben háromszor is beugrott a Racing Point színeiben (ebből az istállóból lett ugye az Aston Martin), valamint korábban az RP elődjénél, a Force Indiánál is versenyzett.

Egyébként Hülkenberg tartja az F1 egyik, ha nem a legcikibb rekordját: ő az a pilóta, akinek a legtöbb futamon nem jött össze az első három hely valamelyike – konkrétan pályafutása 2010-es kezdete óta még nem állt dobogóra.

Az Aston Martin csapatfőnöke, Otmar Szafnauer szerint nagy szükségük van egy olya tapasztalt tartalékpilótára, mint amilyen a 33 éves német, aki természetesen örül, hogy ismét a sportág közelében lehet.

Eközben...

„A Ferrari helyében én nem Sainzot választottam volna”

Grosjean érvelésként csak egy nevet mondott.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kötelező lenne biztosítást kötni elektromos rollerekre is, de a rolleresek kb. 80%-át nem izgatja a dolog

Már az új MINI is klasszikus: 25 éve indult a sorozatgyártása

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
79% Igen
12% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni