A minap el kellett autóznom Belgiumba és vissza. Jaj, de jó lesz majd a szabad száguldozás száz kilométereken át, gondoltam! Rosszul gondoltam.
Miután nagyobbik lányom egy belga egyetemre iratkozott be, úgy néz ki, legalább évente kétszer, az őszi be- és a nyári hazaköltöztetés idejére be kell terveznem az elkövetkező időszakra egy-egy oda-vissza háromezer kilométeres autós túrát. Sebaj, legalább majd jól kiszáguldozom magam a limitálatlan német autópályán, ugye? Dehogy. Annak a korszaknak sajnos, úgy látom, vége.
Odafelé a Passau–Frankfurt–Aachen, visszafelé a Trier–Stuttgart–München–Salzburg útvonalon szeltük át keresztben Németországot. Ebből az összesen mintegy 1400 kilométerből mindössze egy rövid, kb. 190 kilométeres szakaszon lehetett úgy-ahogy folyamatosan szabadon gyorsan menni, de még ott is csak rövidebb-hosszabb megszakításokkal. És nem, pontosabban nem csak a nagy forgalom miatt.
Murphy óta tudjuk, hogy amit ember összerak, az előbb-utóbb szétesik. Ha útjavítás vagy bővítés miatt kell pár kilométeren át akár 80-ra lassítani, az teljesen érthető.
Persze ettől még megtörik a szabad száguldás, időben hosszabb lesz az út, de hát istenem, utat javítani kell. (Azért a sávelhúzások előtt rémesen eltúlzott óvatossággal már kilométerekre kirakott 60-as táblákért szívesen bokán rúgnék valakit.) Amit viszont nagyon nehéz elfogadni: a borzasztóan sok alkalmi, elektronikus, de egyre több helyen már fix, talán örökre kirakott 120-as, sőt, sokszor 100-as tábla, látszólag teljesen ad hoc jelleggel, többnyire érthető ok nélkül.
Nehezen érthető, hogy az oldalanként egyirányú, zárt Autobahnon miért 120, esetleg 100 a maximum sok szakaszon, és azt se könnyű megérteni, miért kell az útépítések hosszú kilométerein is 100 alá, 80-ra lassítani, amikor pedig szembejövő forgalom, pályára tévedő gyalogos, bringás ott nem lehet. Tiszta röhej, hogy egy német kétsávos országúton 100 a maximum, egy hét-nyolc kilométeres terelés zárt útpályáján pedig elvben 80. Elvben, mert sokan nyomják meg azért ennél jobban egy kicsit két-két kamion között a belsőben.
Az általános Autobahn-lassúság érzékeltetésére végeztünk egy demonstratív kísérletet, valahol Frankfurt környékén. Egy órán keresztül minden ötödik percben kattintottunk egy képet a kocsiban, amelyen látszik, épp mikor és mennyivel megyünk. Ennyivel:
A hivatalos magyarázatokat a lassításra ismerjük. Az esetleg bekövetkező balesetek súlyosságának csökkentése, a baleseti gócpontokban a forgalom lassítása, újabban a környezetvédelem, a környező települések vagy természeti területek zajvédelme.
De szerintem van itt még valami a háttérben, kimondatlanul: a sebességkorlátozásnak a rettenetesen sok, nagy sebességű vezetésre alkalmatlan sofőr képességeihez igazítása.
Ahogy átnézegettem a kocsiból a megelőzött autókba, nem nagyon láttam nyugodt, felszabadult, a vezetést élvező arcokat. Láttam viszont nyomasztóan sok tétován kóválygó idős sofőrt. Láttam a kormányt harapó, a stressztől szinte izzadó szerencsétleneket. Láttam 100-110-es fogyasztási optimumot tartó fáradt román, bolgár vendégmunkásokat, autóneppereket. A legidegesítőbbek pedig a 100-as táblánál és a korlátozatlan szakaszon egyaránt 120-as tempomattal guruló, mindenre szaró autósok voltak, akik többnyire a telefonjukon scrolloztak vezetés közben helyett, és mintha egyáltalán nem is érdekelte volna őket, mikor érnek majd oda, ahová tartanak.
Tisztára úgy tűnt, mintha nem is igazán akarna itt már senki gyorsan menni. És nemcsak nekem tűnik így, hanem az LG-nek is.
A hazaúton pont elkaptuk a müncheni mobilitási kiállítást. Meg is álltunk egy napra, és elmentem tudósítani egyet. Az utoljára 2019-ben megrendezett, patinás frankfurti autószalont a Covid ölte meg, de igazából ez a rendezvény, ha szabad egy kis antropomorfizmussal élnem, hálás lehet a kegyes, hirtelen halálért a vírusnak. Az utódrendezvénye remekül megmutatja a Zeitgeistot az autózás jelenével és jövőjével kapcsolatban; mutatja már eleve az új neve is: IAA Mobility. Az is beszédes, hogy a show nyitóbeszédét az LG első embere tartotta, a slideshow-ban ezzel a pár sorral:
Vagyis az LG közvélemény-kutatása szerint az autóval közlekedők csupán 19%-ának fontos a vezetés élménye, 18%-ának a szabad helyváltoztatás lehetősége az autóban. 39% számára a zenehallgatás jelenti az autózás legboldogabb részét. Az autósok túlnyomó része számára a vezetés nyűg, nem öröm. Ők azok, akik alig várják már az önvezető kerekes dobozokat.
Gyorsan menni, élvezni a sebességet? Ki a francot érdekel az? Engem? Téged? Hát – így jártunk.
Mi vagyunk kevesebben, az autózás feltételei ma már azokhoz igazodnak, akik nem szeretnek és nem is tudnak vezetni, de a kényelem, a praktikum, az olcsóság, vagy ki tudja, mi miatt, mégis ott kóvályognak fogalmatlanul az utakon. Nekünk pedig hozzájuk kell lassulnunk, mert a közlekedés-szabályozás az ő képességeikhez igazítja a rendszert. Ez van, és ez van már az Autobahnon is.
Ezzel a kocsival mentünk, LPG-vel, olcsón – ez a része hibátlan volt a túrának: