A BMW fenntart egy alternatív valóságot azoknak, akiknek a három betűről még ma is a sportos, elegáns, vezetési élmény köré épült kis kétajtósok jutnak először eszükbe.
A sok elektromos BMW, szabadidő-BMW, plug-in hibrid BMW, terepkupé BMW mellett azért van még 2022-ben olyan BMW is, amire a már erősen középkorú autóbuzik gondolnak, amikor azt hallják: BMW.
A bajor autómárka legendáriumát leginkább talán a kis, sportos kétajtós modellek, a 02-es sorozat, majd a cápaorrú első 3-as, az E21-es széria és az azt követő E30-as sorozat alapozta meg. Vannak persze háború előtti ikonikus BMW-k és ma már iszonyatosan értékessé vált későbbi luxus-sport-ritkaságok is, az M-modellek pedig szintén elég sokat tettek hozzá a márka reputációjához. Mégis, ezek a '60-as évek közepétől a '80-as évek végéig nagy sorozatban gyártott, sokak számára elérhető, ennek ellenére mindig különleges, a vezetési élményt mindenek fölé helyező, de utcai autók voltak azok, amik nagyon-nagyon sok emberrel megszerettették a BMW-t világszerte.
A mai 2-es Coupé ennek a sorozatnak igazi formai és tartalmi örököse. Szinte hihetetlen is, hogy egyáltalán még létezik ilyen kocsi a BMW-nél. Kakukktojás ő minden tekintetben. Nemcsak az óriási új hűtőmaszk hiányzik róla, még a neve sem stimmel. A többi 2-es mind keresztmotoros, fronthajtású autó, de a Coupéban még hosszmotort találunk, ami a 220d alapmodell esetében csak a hátsó kerekeket hajtja. És kupénak is csak annyiban kupés a kocsi, hogy ablakai keret nélküliek; a szinte vízszintes tetővonallal és csomagtérfedéllel inkább olyasmi kétajtós szedán ez az autó, mint fent említett elődei voltak.
Az utastérben a millió-egy más BMW-modellből is ismerős környezet fogad. Az ergonómia kitűnő, a gazdag információtartalmú szélvédőre vetített kijelzőtől a gyorsan átlátható, megszokható virtuális műszeregységen át a szóval, tárcsával, érintéssel, kézírással is kezelhető, többszörösen redundáns központi menürendszerig minden rendben van.
Az első ülések erőteljes formázása, az ágaskodó kobrára emlékeztető kárpitozás kicsit ijesztő, de ha bele merünk ülni, nagyon kellemes meglepetés fogad. Van BMW-sportülés, ami szörnyen kényelmetlen, de ez nem az. Mindenhol jól tart, a kihúzható combtámasszal úgy háromméteres testmagasságig bárkinek remekül megfelel és hosszú úton sem fárasztó ülni benne.
Hátul már rosszabb a helyzet. A kilátás se jó, a fejtér is korlátozott, széltében se sok a hely. Ha nem is 2+2 üléses az autó, hosszú útra a hátsó traktus még nagyobb gyerekeknek se kellemes hely. A csomagtartó viszont megint csak rendben van: a kocsi méretéhez, jellegéhez képest igen tágas, nyitása pedig a könnyen nyíló fedéllel sokkal közvetlenebb, gyorsabb, mint a ma divatos motoros raktérajtókkal lenne.
A vezetési élmény nem lenne rossz, de az Euro 6 jól érezhetően eltompítja a kétliteres dízelmotort. Hiába igyekszik gyors kapcsolásokkal kedvünkben járni a nyolcfokozatú automata, ha a gázreakciót lelassítja a tökéletes égésre törekvő motorvezérlés. A kormányzás közvetlen és precíz, a futómű pontos, az ülés kiválóan tart, a súlyeloszlás jó, a nyomatékból fordulás a hátsó hajtott kerekekkel meglenne – csak azt kell megtanulni, hány mississippi kell a gázpedál lenyomásától az erő valódi megérkezéséig.
Kárpótlásul egészen elképesztően jól fogyaszt a kis dízel BMW – főleg, ha nagy sebességgel autózunk vele. Sok, cseppet sem szégyellős autópályázással, kifejezetten dinamikusan gurulva is alig ment hat liter fölé a fogyasztás százon. Ha pedig spórolni akartam volna, az 51 literes tankkal meg tudtam volna csinálni az ezer kilométert.
A vezetéstámogatás nem tolakszik, nem erőszakoskodik, de azért mindig jól érezhetően jelen van. A követőradart ebben a BMW-ben már a tempomat főkapcsolójának hosszú nyomva tartásával sem tudtam kikapcsolni. A menetstabilizáló viszont még kiiktatható. Ha a lassú gázreakcióval száraz úton ezzel a motorral nem is, vizes aszfalton még szívderítően könnyen meg-megmoccantható az autó feneke, ha valaki történetesen kedveli az ilyesfajta játékot egy BMW-ben.
Nem sokáig lesznek már ilyen testre feszülő, minden pillanatban valódi, klasszikus vezetési élményt adó, többé-kevésbé őszinte belsőégésű motoros autók. Öreg BMW-fanok: vegyétek, vigyétek, vagy ezt, vagy a 184 lovas 220i-t, amíg lehet ilyet kapni! Ha pedig még több ló kell és nem baj, ha minden sarkában hajt a kocsi, ott a csúcsváltozat, az M240i, 374 lóerővel. Az se lehet rossz!
Ha szerinted a dízelmotor már múzeumba való, akkor talán ez a te BMW-d:
- Olyan, mint egy klasszikus kis BMW
- Takarékos, főleg autópályán, nagy tempónál
- Közvetlen kormányzás, jó menetdinamika
- Jó ergonómia
- A gázpedáltól lassan ér el a kerékig az inger
- Szűk hátsó traktus