Ritkán lehet olyan ajánlatra lelni, mint amit egy amerikai Mercedes-kereskedés kínál. 19 éves, mégis első tulajdonosát keresi ez az SL 600, aminek a 12 hengeres motorját szinte még be sem járatták.

1989-ben a genfi autószalonon mutatta be a Mercedes-Benz az SL új generációját, ami három év múlva megkapta az S-osztályból származó 6 literes V12-es motort. Az AMG változatokon innen az SL 600 számított a csúcsmodellnek, a 394 lóerőre képes roadster 6,1 másodperc alatt gyorsult százra és 250 km/óránál korlátozták a végsebességét.

Az SL-nek ez a generációja 12 éven keresztül gyártásban volt, és a következő képeken látható példány az utolsó évéből, 2001-ből származik.

Az érdekessége az, hogy mostanáig a Mercedes tulajdonában maradt, a kaliforniai márkakereskedés ezért a 19 éves autó első tulajdonosát keresi. Az autóval még csak 687 kilométert tettek meg, ezért a bejáratása is a vevő feladata lesz.

Az amerikai piacos modellt AMG külső csomaggal és AMG kerekekkel látták el, az utasteret fekete bőrrel és diófabetéttel borították, a fekete vászontető mellé jár a keménytető is. Az ára az állapotának megfelelően jelentős,

135 ezer dollárt kérnek érte, ami 43,6 millió forintnak, azaz körülbelül egy vadonatúj SL roadster árának felel meg.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Már az új MINI is klasszikus: 25 éve indult a sorozatgyártása

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
12% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni