Jó eséllyel ennél csak korábban fog elrajtolni a 2020-as idény.

Tovább csúszik a Forma–1 idénykezdete, miután a sportág hivatalosan is bejelentette, hogy az eredetileg június közepére tervezett Kanadai Nagydíjat is elhalasztották. Jelen állás szerint tehát június végén Franciaországban rajtolhat el a 2020-as szezon, de van rá esélyes, hogy csak később.

Az F1 sportigazgatója, Ross Brawn szerint akár még 19 futamot is összetudnak logisztikázni, ha júliusban már versenyezhetnek, ám ebben az esetben több mint valószínű, hogy a futamok többsége zárt kapus lenne, illetve a versenyek „szigorúan zárt környezetben” zajlanának – a csapatok tagjait külön szállítják a helyszínre, és mindenkit tesztelnek az esemény előtt, és ehhez hasonló intézkedések. Erről egyébként maga Brawn is azt gondolja, hogy

„nem a legjobb megoldás, de annál még mindig jobb, mintha egyáltalán nem versenyeznénk”.

Ahhoz, hogy érvényesnek nyilvánítsák az idényt, a sportszabályzat szerint minimum nyolc futamot kell megrendezni. Brawn meg is jelölte azt a legkésőbbi időpontot, amivel ez a szám hozható lenne:

„Ha csak októberben kezdünk, akkor akkor is meg tudunk rendezni nyolc futamot, és még ott van annak a lehetősége is, hogy átlógunk az új évbe, és csak januárban fejezzük be a 2020-as szezont.”

Eközben...

Már idén visszatérhet beugróként egy rég elfeledett F1-es nagydíj

A megváltozott helyzet miatt 1996 után lehet ismét ott futam.

(Forrás, fotó: formula1.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés