Úgy tűnik, hogy a túraautó-világkupa idei szezonja is rendhagyó módon alakul: a legújabb versenynaptár szerint a megszokottnál később érkezik a Hungaroringre a mezőny.

2020-hoz hasonlóan idén sem a megszokott módon kezdődik a túraautó-világkupa szezonja. Az FIA az egyes országokban érvényes korlátozásoknak megfelelően alakította ki a versenynaptárt, ami szerint a bajnokság ezúttal a legendás Nürburgringen veszi kezdetét, június 3-5-én indul a sorozat a 25 kilométer hosszú pályán.

A Hungaroringre általában május közepén érkezik a világkupa, de ezúttal is a szokásosnál jóval később kerül sor a magyar futamra,

augusztus 21-22-én. Az FIA közleménye szerint az új időpontot a magyar kormánnyal egyeztetve találták ki, azt remélve, hogy a nyár végén már nézők előtt rendezhetik meg a versenyt.

Szlovákiában idén nem lesz futam, a rendkívüli helyzet miatt mondták le a rendezést, de bíznak benne, hogy 2022-ben visszatér a sorozat

a szomszédos országba. A helyére az olasz verseny érkezik, amit július 31-én és augusztus 1-jén tartanak a felújított Adria International Raceway aszfaltcsíkján.

Idén a sorozat visszatér Ázsiába, ahol Koreában és Kínában is rendeznek futamokat, majd hagyományosan Makaóban zárják a szezont november végén.

Az FIA túraautó-világkupa versenynaptárja, 2021

  • 1-2. futam: WTCR Race of Germany, Nürburgring Nordschleife: június 3-5.
  • 3-4. futam: WTCR Race of Portugal, Vila Real: június 26-27.
  • 5-6. futam: WTCR Race of Spain, MotorLand Aragón: július 10-11.
  • 7-8. futam: WTCR Race of Italy, Adria International Raceway: július 31-augusztus 1.
  • 9-10. futam: WTCR Race of Hungary, Hungaroring: augusztus 21-22.
  • 11-12. futam: WTCR Race of South Korea, Inje Speedium: október 16-17.
  • 13-14. futam: WTCR Race of China, Venue TBC: november 6-7.
  • 15-16. futam: WTCR Race of Macau, Circuito da Guia: november 19-21.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve