A legkisebb M-es BMW-nek készült az M2, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne többet is kihozni belőle. Az M4 motorjával például akár 610 lóerős is lehet, ami egy kétüléses, bukócsöves, szinte versenyautóvá épített BMW-ben remek szórakozást ígér.

A vezetése nekünk is felejthetetlen élmény volt, pedig a szériaváltozat még messze nem a legtöbb, amit a BMW M2-ből ki lehet hozni. Amíg a gyártó még adós a kihegyezettebb CS vagy CSL változatokkal, addig egy német cég, a Lightweight Performance bemutatta a saját elképzelését. A neve BMW M2 CSR, ahol a betűszó a Carbon Sport Race rövidítése.

Az M2 motorja nagyon hasonló, de nem ugyanaz, mint amit a BMW M3-ban és M4-ben találsz, és mivel az utóbbi háromliteres, soros hathengeres jobban tuningolható, ezért arra cserélték az eredeti erőforrást. Az eredmény a 370 lóerő helyett 610 lóerős teljesítmény, ami a 767 Nm nyomatékkal együtt már elég soknak tűnik egy ilyen kompakt kupéban.

Főleg azok után, hogy milyen fogyókúrán ment át a Lightweight Performance BMW M2-ese. A hátsó üléseket kidobták, a helyükre bukócső került, és ehhez az M2-höz megkapod azt, ami csak a nagyobb M-es BMW-khez jár, a szénszálas anyagból készült tetőt, de a gépháztető, a csomagtérfedél és az ajtók is karbonból vannak.

Az eredmény közel kétszáz kilóval könnyebb saját tömeg, az 1371 kilogrammos M2 CSR így már elég sok mindenre képes. De arra biztosan, hogy három másodperc alatt ugorjon fel nulláról százra, és 328 km/óra legyen a végsebessége. A Lightweight Performance a hatos kézi váltóval és a hétfokozatú automatával szerelt kivitelt is szívesen tuningolja, csak tudj választani közülük.

És ezt olvastad már?
Lewis Hamilton rendesen kipróbálta ezt a Skyline GT-R-t
.