A Mercedes G-osztály és az UAZ is évtizedek óta legendás terepjárónak számít. Persze nem tartoznak egy súlycsoportba, de az oroszok elhatározták, hogy olyan UAZ-t építenek, ami gyorsabb egy G 55 AMG-nél.

Nem először építenek bivalyerős motort egy klasszikus orosz típusba, ott volt például az a ZiL teherautó, ami egy BMW X5 M motorját kapta meg, és ezzel egy Porschét is képes otthagyni.

Nézd meg, ahogyan ez a ZiL legyorsulja a Porschét

A BMW X5 M-ből került bele a V8-as motor.

Most az UAZ terepjárója volt a soron, amivel a cél nem más, mint legyorsulni a G 55 AMG-t. A munkát az AcademeG csapata jegyzi, akiknek a nevéhez a lánctalpas Bentley is fűződik.

Az UAZ eredeti négyhengeres benzinmotorja helyére egy Lexusból származó 4 literes V8-as tuningolt változata került,

amivel az orosz terepjáró 4,9 másodperc alatt gyorsul százra, és 13 másodperc alatt futja a negyedmérföldes távot. De azt, hogy sikerül-e legyőznie a G 55 AMG-t egy gyorsulási versenyen, csak most próbálták ki, a videóban 13 perctől láthatod.

Nem egyszer, hanem minden alkalommal sikerült megelőzni a G-osztályt az UAZ-nak, méghozzá vizes aszfalton, ami elég nagy szó, de azért nem mindenben sikerült felérni a német riválishoz. A felvétel végén féktesztet is próbáltak, és ahol a G 55 AMG biztonságosan megállt, ott az UAZ elég veszélyesen ficánkolt.

Ez is érdekelhet:

Most éppen régi Bentley-ből építettek terepjárót az oroszok

Klasszikusabb és többre is képes, mint a Bentayga.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés