2017 utolsó napjaiban mutatták meg az első képeket az Aznom Serpas névre keresztelt sportautóról, ami a vezetés szűretlen élményét ígéri: szuperkönnyű nyitott karosszéria és V8-as szívómotor indítja be azonnal az adrenalin termelését.

A monzai Aznom a torinói Camal céget bízta meg a Serpas névre keresztelt sportautó tervezésével. Lehet, hogy egyik név sem hangzik ismerősen számodra, de az eredmény kimondottan izgalmas lett. Az áramvonalas formájú sportkocsi ugyanis csak a lényeges elemekre szorítkozik, ezért elég kompakt méretű (4,08 méter hosszú és a bukókeret nélkül csak 78 centi magas) és könnyű is.

Mint a versenyautók, úgy a Serpas is csővázas szerkezetre épül, amit szénszálas elemekkel erősítettek meg, erre kerül a kézzel formált alumínium karosszéria és a karbon légterelők. Az eredmény az, hogy az Aznom sportkocsija szuperkönnyű lett, mindössze 900 kilogrammot nyom. Ennek ellenére nem egy kis négyhengerest, hanem egy rendes V8-ast pakoltak bele.

Nem tudjuk, honnan származik a 2,6 literes V8-as, de turbója nincs, és szívómotorhoz illően tiltásig kell forgatni ahhoz, hogy mindent kihozhass belőle. 363 lóerős teljesítményét 10 300-as percenkénti fordulaton adja le! A Serpas olyan alacsony, hogy nincs ajtaja, simán bele tudsz ugrani, a szélvédőjét pedig apró légterelő helyettesíti.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés