Ha egy autó egy méter mélyen vízbe merül, gyakran már csak annyi van hátra, hogy a biztosító gazdasági totálkárosnak nyilvánítsa, mégis itt ülök a Hummer H2-ben, ami 2012. február 6. és 7. között 20 órát töltött a jeges Balatonban. A motor finoman jár, a műszerek valós értéket mutatnak, megy a háttérvilágítás, a kényelmi kiegészítők, szóval csak úgy működik, mint egy autó. A 747-es gázkarra emlékeztető előválasztót behúzom D-be, finom gázt adok, és próbálom megérteni, mit akart mondani a General Motors a közönségnek, amikor rászabadította a H2-est.

A Hummer-sztori

A nyolcvanas évek végén más világ volt, persze, de talán annyira mégsem. Amerika akkor is drogügyekre hivatkozva rúgta rá az ajtót egy közép-amerikai ország diktátorára, és az Operation Just Cause keretein belül Noriega ment, a HMMWV pedig jött. A rövidítés a dallamos High Mobility Multipurpose Wheeled Vehicle-re utal, vagyis a Humvee lett az amerikai hadsereg mindenese. Az Öbölháború alatt aztán nem lehetett úgy bekapcsolni a tévét, hogy az ember ne lássa a Humvee-t, és sokak figyelmét megragadta, hiszen mint minden, amit a nyers célszerűség rajzolt, veszett jól nézett ki.

Innen már csak Schwarzenegger lobbitevékenysége kellett, aki látott egy katonai konvojt az Ovizsaru forgatásán, és eldöntötte, akar egyet. A Humvee-t gyártó AM General nem feszülte túl a kérdést, némi bőrözés, pár kényelmi kiegészítő, és egy erősebb motor beépítése után 1992-ben a civilek számára is elérhetővé tette a keresztségben Hummer H1 nevet kapó dögöt. Érthető a tuning,

vezettem már katonai Humvee-t, az nyomorúságossági versenyben tényleg nem sokkal végez az UAZ előtt,

habár műszakilag kifejezetten érdekes: az orrközépmotoros felépítés, a portáltengelyek és a mind a négy keréknél független futómű nem gyakori megoldás terepjáróknál.

Idővel aztán kiderült, hogy városi hadviselésnél egy pár száz dolláros Toyota Hilux a platóra hegesztett gépágyúval kiröhögi a Humvee-t, de ez a sereg gondja volt, nem a civileké. Olyannyira felértékelődött a brand, hogy 1999-re a General Motors megvette a névhasználatai jogokat az AM Generaltól, és elkezdett dolgozni a saját, immáron ténylegesen utcára szánt Hummerén. Tekintve, hogy a GM nem állt rosszul alvázas hobbiterepjárókkal, az alkatrészek a polcon voltak: az alváz első része a GMT820-as háromnegyed tonnás pickupból jött, míg a hátsó a féltonnás 1500-as alól. A középső vázelemet úgy alakították ki, hogy legyen hasmagassága rendesen, habár sokan nem valószínű, hogy lemerészkedtek vele az aszfaltról.

Így szakadt a Balatonba

Ezzel a konkrét darabbal persze lemerészkedtek, hogy aztán egy országot egyesítsenek a beszakadt Hummerek. Az autó mellett állva próbáltuk megfejteni, hogy lett ez a baleset ekkora dolog. Irkutszk környékén, a Bajkál tavon az élet része a jégen autózás, vélhetően évente többször szakadnak be Ladák és UAZ-ok, mégsem nevet rajtuk egy ország. Itt talán az abszurditás az egyik kulcs: a korabeli híradások szerint a baleset idején 6 és 19 centi között változott a Balaton jégvastagsága, nyilván semmilyen koordinátarendszerben nem tűnt jó ötletnek az Akarattya–Siófok átkelés. Tovább emelte a helyzet lehetetlenségét, hogy a beszakadás után a tulajdonos felhívta egy pont ugyanilyen Hummerrel járó barátját, hogy húzza ki. Mindenki legnagyobb megdöbbenésére ő is beszakadt.

A másik ok talán a gazdasági válságból ocsúdó magyar társadalom frusztrációja, hiszen végre lehetett röhögni a gazdagok problémáin is. Az biztos, hogy milliónyi mém, videó, paródia árasztotta el a netet, valaki egy külön blogot is csinált, ahol a hummeres mémeket gyűjtötte. A magyar internet ekkorra már jópár mémen és ötperces hírességen túl volt, mégis,

a balatoni Hummerek hetekig stabilan tartották magukat a már akkor is turbulens online népművészetben.

Szemtanúk szerint először az autó eleje bukott a jég alá, nem is meglepő, a hatliteres, öntöttvas Vortec V8 miatt vélhetően ez az autó nehezebbik vége. Aztán a hajtáslánc és a kipufogó hője megolvasztotta a hátsó tengely alatt is a jeget, így az is behuppant a vízbe. Az utastér állítólag kifejezetten lassan telt fel vízzel, végül aztán a kormányt is elérte. Aznap -10 fok alatt volt a hőmérséklet, így viszonylag hamar be is fagyott. További problémát jelentett, hogy a csomagtartóban volt egy kutyakennel, két kutyával, őket is ki kellett szabadítani, viszont a csomagtartó nem nyílt a rányomódott jégtábla miatt. Ezt össze kellett törni, belökni az autó alá, így már ki tudták szedni a kutyákat. A Hummereknek végül egy amolyan csatornát vágtak a jégpáncélba, és ezen át vontatták ki őket. Érdekes, hogy hiába a fagyás, a tologatás a jégtáblák között, a fényezés sértetlen.

Kalandos feltámadás

A szürke autót végül elbontották, de a feketéhez annyira kötődött a gazdája, hogy odaadta egy szerelőnek, csinálja meg. A szaki nem gondolta túl a dolgot, berakta az autót egy fényezőkamrába, feltekerte a fűtést, majd pár napra otthagyta. Az autó ment, habár az ajtóknak volt egy fura csobogó hangja, mint kiderült ezek nem száradtak ki, de egy leszerelés után ezeket is vízmentesítették. Lazán kapcsolódik, hogy a maglódi szerelő jó pár évvel a Hummer kiszárítása után eltűnt a saját Hummerjével, csak a kutyája került elő, ő is Szlovákiából.

És amikor azt gondolnánk, hogy nem lehet tovább fokozni a Hummer történetének abszurditását, a balatoni kaland után pár évvel belecsapott a villám.

Ezt már végképp nem bírta a technika, és indult a szokásos alkatrész-cserélgetés: először rendeltek hozzá egy motorvezérlőt, de az autó nem indult, végül még az ablakemelő-kapcsolókat is ki kellett cserélni, hogy a H2 újra működjön. Innentől viszont egész eseménytelenül teltek az évek, a tulajdonos alkalmanként előveszi és jár vele, bár azt nem kérdeztem, hogy a 77 ezer kilométer a villámcsapás előtti vagy utáni műszerfal állása.

Milyen vezetni?

Hiába a 325 lóerő, nem egy rakéta, a megindulás inkább csak ahhoz képest értelmezhető, 10 másodperc kell neki 100-ig. A fogyasztás valahol 20 liter környékén indul, de nem kell sokat izmozni a városban, vagy esetleg terepen, hogy a szám hármassal kezdődjön. A H2 egy viszonylag tartós autó, meglepő is lenne, hiszen a jól dizájnolt doboz alatt a GM teherautó-technikája van. Kicsit nehezen indult a kapcsolatunk, de aztán megtört a jég: a kormány habkönnyű, fék kvázi nincs, és menet közben kedvesen billeg, ahogy csak a rohadt nehéz, alvázas, merevtengelyes autók tudnak, vagyis hozza az egységsugarú amerikai SUV hangulatát. A beltér a külsőhöz hasonlóan brutális, minden kallantyú, kapcsoló, és kezelőszerv olyan, amit egy 140 kilós ember hurkás ujjai is könnyedén kezelnek, a kárpitokon sem penész, sem jég nyoma nem látszik.

Az autót jelenleg 14,7 millióért hirdetik, nem sokkal többért már valamivel kifinomultabb, erősebb, gazdaságosabb, ráncfelvarrott darabot is lehet kapni. A tulajdonos abban bízik, hogy valaki meglátja a marketingértéket a világ leghíresebb balatoni Hummerjében.

Az autóhoz alku tárgyát képezi a legendárium is, aki jól alkuszik, megkapja az eddig nem publikált videókat,

és a mindenkit feszítő MIÉRT-re is választ kap. Figyelembe véve az autó eddigi pályafutását, kevésbé váratlan fordulat lenne, ha valaki tényleg megvenné.

Amerikában aratott a H2, hét év alatt 153 ezer ment el belőle. Nem meglepő: szeptember 11. után jött Afganisztán, később Irak megszállása, fellángoltak az amerikai néplélektől amúgy sem távoli militáns érzelmek, ráadásul hasított a gazdaság, nyakra-főre lehetett lízingelni a Hummer-szerű bőrbe varrt teherautókat. A valóság aztán 2008-ban jött szembe a világválsággal: az autó, ami addig a túlzás ünnepelt jelképe volt, hirtelen kellemetlenné és pazarlóvá vált. A ráncfelvarrott, valamivel autószerűbb H2-esnek mindössze egy év jutott, mielőtt a General Motors földbe állt. Nyugtasson mindenkit a tény, hogy a harcászatból táplálkozó túlzó vackokra nem hagyott alább az igény: ma is kapható autó GMC Hummer EV néven, 4,5 tonna, 830 lóerős, és a korszellemnek megfelelően elektromos. Én kihagynám vele a februári Balatont, de erős remake lenne, az biztos.

(Fotók: MTI, General Motors, Getty Images és a szerző)

Ez is érdekelhet: