Nem kell bemutatnunk nektek, hogy a Mr. Bean karakterével ismertté vált Rowan Atkinson hatalmas autórajongó, hiszen ő az, akinek McLaren F1-je is volt, de a gyűjteményében sok más ritkaság is várakozik. Most kettőtől válik meg, amire azonnal lecsapnánk.

Szívesen lennénk Rowan Atkinson helyében, és nemcsak azért, mert volt már neki McLaren F1-ese, hanem azért is, mert olyan ritkaságok is állnak a garázsában, mint ez a kettő, amitől most válik meg. Talán elsőre nem látszik rajta, de a Mercedes-Benz 500 E igazi vadállat, hiszen a BMW M5 ellenfelének készítették, és 5 literes V8-as motorjával 5 másodperc alatt gyorsul százra.

Rowan Atkinson nevén már ez a második 500 E, hiszen az elsőt még a kilencvenes évek elején újonnan vette, és valószínűleg nagyon megbánta, hogy eladta. 2015-ben ezért beszerzett egy ugyanolyat, amin most tervez túladni, és bár az árát csak tippelni lehet, de érdemes rá lecsapni, mert a 80 ezer kilométert futott 1993-as szedán csodálatos állapotban van.

Hasonlóan kihagyhatatlan vétel Atkinson másik autója, egy Lancia Thema 8.32, ami a laikusoknak csak egy szögletes olasz szedán, de a rajongóknak igazi álom. A száma ugyanis arra utal, hogy az 1986-ban bemutatott modell a Ferrari 328-ból származó V8-ast kapta, amivel 6,8 másodperc alatt gyorsul százra és 240 km/óra a végsebessége.

Mindkét autó velúr vagy szövetüléses, nem véletlenül, Rowan Atkinson ugyanis jobban kedveli ezt a kárpitot a klasszikus bőrnél.

Ez az autó már kissé régebb óta áll a színész garázsában, aki hét évvel ezelőtt vette az 1989-ben gyártott Lanciát. Mondani sem kell, hogy ez is kivételes állapotban van, rendszeresen karbantartotta, és járnak hozzá a szervizszámlák is, aminek az összege hétmillió forintot tesz ki. Ennél valószínűleg többet kérnek majd az autóért a Silverstone Auctions február végi árverésén.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve