Az Audi RS7-et alaposan kipróbálták a gondos szerelők a karbantartás során.

Egy brit férfi boldogan vitte haza új autóját, egy 45 ezer fontért, kb. 19 millió forintért vásárolt pár éves Audi RS7-est. Négyliteres turbó-V8, 560 lóerő, ahogy kell. A kocsit négy nappal később,, egy reggelen elvitte egy márkaszervizbe, hogy leellenőriztesse az állapotát.

Az ellenőrzést nagyon alaposan el is végezték, ahogy erről a tulaj meg is bizonyosodhatott. A kocsiban volt ugyanis egy online "fekete doboz", egy olyan kütyü, amivel távolról is lehet figyelni, merre jár épp az autó - és mennyivel. Amikor a tulajdonos délután azt látta, hogy az autóját 122 mérföldes, kb. 200 km/h-s sebességgel vezeti valaki éppen a környéken, először azt hitte, ellopták a kocsiját. Fel is hívta a rendőrséget és velük együtt sietett a szervizbe.

A motor 250 km/h-nál szabályoz le, igazából a szerviz még csak ki sem próbálta rendesen az RS 7-est

A műhelyben kiderült, hogy a kocsit nem lopták el, valószínűleg csak az egyik szerelő gondolta úgy, hogy kicsit megjáratja az autót a műszaki ellenőrzés kapcsán. A tulajdonos, a 38 éves Imran Aslam, aki ügyfélszolgálatosként dolgozik és állítása szerint két éve spórolt erre a kocsira, nem igazán örült, hogy ilyen lelkiismeretesen megvizsgálták, mire képes az autója. Később úgy nyilatkozott a helyi sajtónak, hogy "teljességgel kiábrándultnak és meggyalázottnak" érzi magát az eset kapcsán.

(The Bolton News

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.