Különleges színben pompázik ez az eladó Shelby Mustang GT500, amit arizonai tulajdonosa hirdetett meg, és mi is bejárnánk vele a vadregényes sivatagi utakat.

1967-ben mutatta be a Shelby American a Mustang újabb tuningolt változatát, és a GT500-nál elsősorban a nagyobb motor jelentette az újdonságot a GT350-hez képest. Az üvegszálas anyagból készült hűtőmaszk és légbeömlős motorháztető, na és persze a kobrás embléma első pillantásra elárulta, hogy nem a széria Mustangról van szó.

A 7 literes V8-as motor ebben a modellben 355 lóerőre képes, az erőt négyfokozatú kézi váltóval lehet beosztani.

A ’67-es Shelby Mustang GT500-ból összesen 2048 példány készült, és ezt a különleges Lime Gold színre fényezték. A nyolcvanas-kilencvenes években valamiért feketére festették, de szerencsére a jelenlegi tulajánál visszakapta az eredeti színét.

A GT500-ra éppen a Bring a Trailer oldalán lehet alkudni, és már napokkal az aukció vége előtt is 150 ezer dollárnál tart a licit, ami 45 millió forintnak felel meg. Ha már az arizonai kalandokat tervezgeted vele, nem árt tudnod, hogy

ehhez a példányhoz sem a légkondicionálót, sem a rádiót nem rendelték meg, ezért a lehúzott ablakon át hallgathatod a V8-as muzsikáját.

Ez is érdekelhet:

Legendás színben készült el a legelső új Shelby GT500

A képen látható ’68-as klasszikus elődjét idézi.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Elektromos autók gyártására áll át a BMW legrégebbi autógyára

Getaway néven hétüléses autót mutatott be a Subaru

Új rekord a Nürburgringen: a Ford GT lett a leggyorsabb benzines autó

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
14% Igen, tetszett.
24% Igen, de csalódás volt.
27% Még nem, de megnézem.
35% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés