Belülről már megnézheted az új Nissan Qashqait

A Nissan fokozatosan leplezi le a Qashqai harmadik generációját, az álcázott külső képek után ezúttal az utastér részleteit mutatták meg.

A Qashqai a Nissan sikermodellje, de a jelenlegi második szériáját még 2013-ban mutatták be, ezért mostanra eljött az ideje a generációváltásnak.

Az újdonság 2021-ben érkezik, és a főbb paramétereit néhány álcázott fotóval együtt már közzétette a Nissan, most pedig az utastérről és a felszereltségéről árultak el részleteket.

Sejteni lehetett, hogy az új Qashqai sokkal modernebb lesz az elődjénél.

Az alapmodellben még hagyományos számlapok lesznek, de a jobban felszerelt változatok 12,3 colos színes kijelzős műszeregységet kapnak a kormánykerék mögé. Az infotainment 9 colos érintőképernyője is feljebb költözik, a középkonzol tetejére.

Újdonság lesz a head-up display, ami a 10,8 colos színes képét a szélvédőre vetíti,

olyan információkkal, mint a sebesség és a navigáció útmutatásai. A Nissan egy okostelefon-alkalmazást is kínál majd az autóhoz, amivel lekérdezhetjük a főbb adatokat, felvillanthatjuk a fényszórókat, és akár a klímaberendezést is programozhatjuk vele.

A hangulatvilágítással ellátott belső tér nemcsak szebb, de jobb minőségű is lesz, az üléseket akár gyémántmintás varrással díszített bőrkárpittal is lehet kérni, opció lesz a masszázsfunkció is. Az extrák közt 10 hangszórós Bose hifit, vezeték nélküli telefontöltőt, elektromosan mozgatott csomagtérajtót találhatunk.

Ez is érdekelhet:

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.