Kilenc éve vártak a rajongók arra, hogy a Mazda végre bemutassa a legendássá vált MX5 utódját, és most végre itt van. Az elvárások nem kicsik, hiszen a Miata az elmúlt 25 évben lényegében újrafogalmazta a kétüléses kabriók kategóriáját  a negyedik generációs modell viszont abszolút felnőtt a feladathoz.

Az MX5 előző három generációjából összesen majdnem egymillió kelt el, ami roadsterből nagyon sok, így a Mazdának egyáltalán nem volt tét nélküli, hogy sikerül-e olyan kocsit összerakni, ami méltó az elődökhöz. Ami rögtön feltűnik, hogy az új MX5 szögletesebb lett az előző generációnál (ez az úgynevezett Kodo-dizájn), a karakteres vonások ugyanakkor megmaradtak, így inkább csak ízlés kérdése, hogy kinek melyik jön be jobban.

Ami viszont biztosan mindenkinek bejön, az az autó hihetetlen tömege: a Mazdánál kemény fogyókúrára fogták az MX5-öt, aminek meg is lett az eredménye, hiszen az új modell kereken száz kilóval lett könnyebb az elődjénél. Bár a motorválasztékról egyelőre nem sokat lehet tudni (Európába állítólag másfél és kétliteres Skyactiv-G motorokkal érkezik majd), az alig egy tonnás tömegből kiindulva már most megkockáztatjuk, hogy az új autó még az előző generációknál is páratlanabb vezetési élményt nyújt majd  és a Miatát általában ezért veszik. Hogy tényleg így van-e, arra viszont néhány hónapot még várni kell, ugyanis az új MX5 csak 2015-ben érkezik meg a kereskedésekbe.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve