A pofátlanságnak és a hülyeségnek is van határa, és ez a két autós mindkettőt alaposan túllépte a budapesti Rákóczi úton, ahol a csúcsforgalomban játszottak kiszorítósdit.

A budapesti Rákóczi úton a délutáni forgalomban rögzítette egy autós fedélzeti kamerája azt a jelenetet, amiben két sofőr egészen hosszan kakaskodik egymással, a többi közlekedőt is veszélyeztetve. A Nissan sofőrje azon bosszantotta fel magát, hogy bevágott elé a BMW-s, majd elindult a kiszorítósdi, a cikázáshoz még a szemközti sávot is igénybe vették. Majd megálltak egymás mellett, hogy szóban folytassák a vitát, mit sem törődve a mögöttük haladókkal.

Nem is tudjuk megbecsülni, milyen büntetést érdemelnének ezért a produkcióért, ami visszatartaná őket attól, hogy legközelebb is a forgalomban vezessék le a frusztrációjukat. Mindenesetre, ha hasonló helyzetbe kerültök, semmiképpen ne vegyétek fel a kesztyűt, nem éri meg belemenni egy ilyen játékba, hogy aztán ti, vagy valaki más húzza a rövidebbet.

(via)

Ez is érdekelhet:

Így kell 300 ezer forintos bírságot begyűjteni gyorshajtásért

A megengedett sebesség csaknem háromszorosával ment a BMW.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
25% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve