Mindjárt bemutatja a Flying Spur következő generációját a Bentley, és amíg várunk rá, addig elárultak néhány részletet a kisebbik limuzinról.

A nevében már nincs benne a Continental, de a Flying Spur a Bentley kupéjának négyajtós rokona, és miután a Continental GT nemrég teljes generációváltáson esett át, hamarosan számíthatunk a Flying Spur utódjára is. A britek most mutattak róla két képet, és el is árultak néhány dolgot.

A képek csak illusztrációnak jók, a Flying Spur ugyanis még fekete álcázást visel rajtuk, a fényszórók és a hátsó lámpák egyáltalán nem biztos, hogy így néznek majd ki. A Continental GT láttán azonban nagyjából tudhatod, hogy mire számíthatsz, a Flying Spur is ugyanarra a műszaki alapra épül, mint a Bentley kupéja és a Porsche Panamera.

Az új limuzin legalább annyira dinamikus lesz, mint a testvérmodelljei, amiről már a tesztpályán készült videó árulkodik, ezen a hangját is hallhatod.

A gyáriak még nem erősítették meg, de valószínűleg a Flying Spur is a 6 literes biturbó W12-est kapja 635 lóerővel, és a 4 literes biturbó V8-as is megérkezhet hozzá 542 lóerővel. A motor alapból a hátsó kerekeket hajtja, de szükség esetén bekapcsolódnak a hajtásba az első kerekek is, a kezelhetőséget pedig a hátsókerék-kormányzás javítja.

A végsebessége 320 km/óra körül lesz, de az Autocar magazin szerint a Nardo tesztpályán 360 km/órát is mentek vele.

A premierjére már nem kell sokat várni, június 11-én hivatalosan is leleplezik a Bentley új limuzinját.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.