Húsz éven át volt meghatározó szerepe a W12-es motornak a Bentley életében, ezt a nagyszerű korszakot pedig limitált szériás modellekkel zárják az angolok.

2003-ban jelent meg a Bentley Continental GT luxuskupé, melyet először szereltek a márka következő két évtizedét meghatározó W12-es motorral. A két turbófeltöltővel megfújt tizenkét hengeres blokk akkor még 560 lóerővel és 650 Nm nyomatékkal repítette az összkerékhajtású, 2,5 tonnás Bentley-t. Legerősebb formájában a rendkívül alacsony példányszámban gyártott Bacalar kupéba és kabrióba kerül majd, 659 lóerős teljesítménnyel és 900 Nm nyomatékkal.

Kompakt mérete, finom járása és elképesztő ereje tette valódi luxusautóvá az újjászülető Bentley-t.

Nem volt könnyű helyzetben az angol vállalat, amikor a Volkswagen csoport átvette az irányítást. A korábbi modellek egyértelműen nem tudtak lépést tartani a sokkal nagyobb példányszámban és modernebb technológiával készülő német limuzinokkal, ezért valami nagy dobásra volt szükség.

Ekkoriban a Volkswagen felügyelőbizottságának elnöke Ferdinand Piëch volt, akinek a nevéhez fűződik a Bentley mellett a Lamborghini felvásárlása, de a Volkswagen Lupo 3L és a Phaeton fejlesztése is, valamint a Bugatti Veyron. Ennél fogva a Bentley-ben használt W12-es motor visszafogottabb formában megjelent a VW és az Audi csúcsmodelljeiben is.

Ahogyan a Volkswagen VR6-os motorja esetében, úgy a W12-es elrendezése is lehetővé tette, hogy egy hagyományos V12-es motornál jelentősen rövidebb legyen a blokk, mindez nem eredményezett változást a teljesítmény vagy a járáskultúra területén. Az évek során a W12-es motor teljesítménye 37 százelékkal, a nyomatéka pedig 57 százalékkal növekedett.

120 darab készül majd a Continental, a Flying Spur és a Bentayga Edition 12 modellek mindegyikéből.

Ezeket az autókat a Bentley 6,0 literes W12-es biturbó motorjának 659 lóerős változatával szerelik, melynek 900 Nm-es nyomatéka már 1500-as fordulattól megvan egészen 5000-ig. Ezzel a négyajtós Flying Spur 3,8 másodperc alatt gyorsul 100-ra, a Bentayga szabadidő-autónak pedig a katalógus szerint egy tizedmásodperccel több időre van szüksége ehhez a sprinthez.

Fekete felnik mögül megvillanó ezüst féknyergeiről és a Blackline specifikáció fekete díszítőelemeiről könnyen felismerhetőek a limitált szériás modellek, melyekhez egy teljesen új színt is kevert a Bentley fényezőüzeme. Az Opalite nevű szürkés zöld árnyalat napsütésben rézhatású csillogást vesz fel. A Continental GT és a GTC modellek Speed Edition 12 embléma díszeleg, a limuzinon és a SUV-on pedig Edition 12 jelvény.

Kivételes alkalom, hogy a személyre szabhatóság is korlátozott az Edition 12 modellek esetében, hiszen a beltér fő színe mindenképpen a Beluga fekete. A sötét bőrkárpithoz pedig ezüst cérnás kontrasztvarrást párosítanak a Mulliner részlegnél, a megrendelők csupán a kiegészítő színek közül választhatnak, így piros, narancssárga, kék vagy világos krémszínű betétekkel varrják az üléseket.

Valódi fából készült zongoralakk betétein a W12-es motor gyújtássorrendje olvasható.

Igazán kedves részlet a szellőzők tolattyúinak lapjára nyomott 12-es szám is, mely sokat elárul arról, hogy a Bentley milyen részletességgel dolgozik egy ilyen különleges limitált széria tervezésénél. Minden autóhoz jár majd egy motorblokkot mintázó modell is, melyet a W12-es motorblokkból vett alumíniumból öntenek.

Végtelenül elegáns búcsút alkottak a W12-es motornak a Bentley-nél az Edition 12 szériával, mely méltó zárása az elmúlt húsz évnek. A tizenkét hengeres motor leköszönése után a Bentley kínálatában a V8-as turbómotorok és a V6-osra épülő konnektorról tölthető hibridek maradnak majd, ezek kivezetése után pedig kizárólag elektromos hajtású luxusautókat kínának.

Ez is érdekelhet:

Vegyünk könnyes búcsút a Bentley W12-es motorjától!

Már nem sok van hátra, aztán beköszönt az elektromos korszak a Bentley-hez.

Le Mans-i versenyautónak állít emléket a Bentley gyönyörű limitált szériája

20 éve ünnepelte a Bentley a hatodik győzelmét Le Mans-ban.

Speed néven itt a Bentley limuzinjának sportváltozata

Most kell venni 12 hengeres Flying Spurt, amíg még lehet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A kutya az ember legjobb barátja, de miért és mióta? És miért ne lehetne a tiéd is?

Végre hátsó ablaktörlőt kapott a Hyundai Ioniq 5

Annyira belemerült a sofőr a telefonja nyomkodásába, hogy azt sem vette észre, egy rendőr nézi fél méterről

További cikkeink a témában
Új sorozat a Playeren: Akarok egy kutyát! Kattints az első részért!
Hirdetés