Az ötvenes években nagy feltűnést keltettek, és még ma is fantasztikusak a Bertone stúdió által tervezett aerodinamikus Alfa Romeo B.A.T. tanulmányautók, amelyekre most egyben lehet lecsapni.

Az ötvenes években egyre nagyobb hangsúlyt kapott az autótervezésben az aerodinamika, és ennek az előnyeit hangsúlyozza ki az a három tanulmányautó, amit a Bertone stúdiónál Franco Scaglione tervezett. A Berlina Aerodinamica Tecnica után B.A.T. névre keresztelt prototípusokat most egy gyűjteményként lehet megszerezni.

A karosszériaépítők hagyományait folytató Nuccio Bertone 1951-ben szerződtette a dizájnert,

aki a repülőgépek terén szerzett tapasztalatait kamatoztatta a stúdiónál. Franco Scaglione egy korabeli cikke szerint az aerodinamika 85 százalékban felelős egy autó hatékonyságáért.

Maga a csoda ez a Bertone karosszériás Alfa Romeo Giulietta

Nemcsak szép, hanem nagyon ritka is a Sprint Speciale.

Az elképzeléseit pedig három egymást követő látványos tanulmányautóval mutathatta meg.

1953-ban a torinói autószalonon állították ki a B.A.T. 5 koncepcióautót, aminél mindent az aerodinamikának rendeltek alá.

A rafinált formájú karosszéria légellenállási együtthatója 0,23 lett, ami még ma is jó értéknek számít, pedig szélcsatorna és számítógépes tervezés nélkül érték el. A mindössze 43 lóerős négyhengeres motorjával a prototípus közel 200 km/órás sebességre volt képes.

Az egy évvel későbbi kiállításra készült B.A.T. 7 még tovább megy az aerodinamika terén, a hajlítottabb hátsó szárnyakkal a Cw értékét 0,19-re mérsékelték, és a tömegét is sikerült 90 kilogrammal csökkenteni. A prototípus mégis

alkalmas volt a közúti használatra, Nuccio Bertone és Franco Scaglione saját kerekein vitték a torinói szalonra.

A harmadik tanulmánynál Scaglione már a mindennapi használhatóságra helyezte a hangsúlyt, ezért a B.A.T. 9d-n a hátsó szárnyak szerényebbek lettek, a hátsó kerekeket kevésbé burkolták, hátul a rendszámtáblának is lett helye, és

hogy Alfa Romeónak ismerjék fel, a Giulietta hűtőmaszkja is felkerült rá, de még ezzel is valósággal űrhajónak tűnt a Bertone autója.

A kiállítások után a prototípusokat eladták, és csak 1989-ben gyűltek össze ismét, amikor Nuccio Bertone az Egyesült Államokba látogatott.

A trió jelentőségét felismerve egy gyűjtő ajánlatot tett a három autóra, ami a kilencvenes években már együtt turnézott Európában.

1992-ben a Bertone születésnapi ünnepségén, 1993-ban Versailles-ban lehetett megcsodálni a koncepciókat.

1955-ben a B.A.T. 7 prototípusával még versenyeztek is Palm Springsben

A három lenyűgöző tanulmányautó most együtt kerül az RM Sotheby’s aukciójára, ahol 14-20 millió dollár közötti összeget várnak értük, ez mintegy 4-6 milliárd forintot jelent. Kivételes alkalom a tehetős gyűjtőknek, hogy megszerezzék

az autótörténelem talán leghíresebb koncepcióautó-trióját, ahol a forma és a funkció tökéletes összhangot alkotott.

(Képek: RM Sotheby's, Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

Hoztunk egy újabb haladó szintű kvízt az autórajongóknak

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés