Alapáron is 520 literes a csomagtartója, de ennél azért érdekesebb infókat is tudunk a felfrissített 3-as GT-ről.

A felsőkategória méreteit kóstolgatja a 4,8 méteres 3-as Gran Turismo, imádják is Kínában, az Egyesült Államokban és Németországban is. A nagy fart a tetővonal lejtésével próbálták több-kevesebb sikerrel sportosítani, nem valószínű, hogy sok monitor háttérképén parkol majd a 3-as GT, de kihozták a formából, amit lehetett.

A frissítés jót tett neki: a fényszórók és ködfények alapáron LED-esek, a lendületből jutott a farra is, a beltérben több a króm és a fa, a több mint tíz centivel nyújtott tengelytávnak hála pedig a hely is. A kategóriában először jelenik meg a BMW Professional navigációs rendszer, extraként pedig egyes nagyonokostelefonok vezeték nélküli töltése is lehetséges.

Ahogy illik, a motorok teljesítménye nőtt, a fogyasztásuk és károsanyag-kibocsátásuk csökkent: a dízelkínálat 150-től 313 lóerős blokkokig terjed, a benzinesek 184-326 lóerősek, hátsó- és összkerékhajtással is rendelhetők.

Háromféle felszereltségi szint – Sport Line, Luxury Line, M Sport – választható, onnan a legkönnyebb megállapítani, hogy a képeken az utóbbi látható, hogy csak annál rendelhető az Estoril-kék szín, de automata légkondi, kulcs nélküli indítás, színes képernyő és kihangosító a legolcsóbb kivitelhez is jár.

(Forrás: BMW)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
23% Igen, de csalódás volt.
22% Még nem, de megnézem.
43% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés