Nem volt könnyű felvenni a versenyt a Mercedes-Benz S-osztállyal és a készülő Lexus LS-sel a 90-es évek hajnalán, de a BMW mérnökei pontosan tudták, hogyan fokozhatják a luxust. Ezért aztán egy V16-os motort terveztek, mely sima járásával és elsöprő teljesítménnyel repítette volna a legnagyobb BMW-t.

Nyolc hengernyi hosszúságú blokk azonban már nem fért bele az E32-es orrába, ezért alaposan át kellett tervezni az autót.

Első prototípusának arányai még változatlanok voltak, de a csomagtartót feláldozták, mert másképp nem fértek el a hűtők. Ez a megoldás egyértelműen nem lehetett átültetni sorozatgyártásba, ráadásul az átalakított karosszéria ellenére is hűtési problémákkal küzdött az autó. A V16-os motort azonban nem vetették el végleg, hanem hajtáshoz igazították a második prototípust.

Egyes stíluselemei már az E38-as 7-est idézik, de oldalról egyértelmű, hogy a Goldfish néven emlegetett autó egészen szokatlanul néz ki. Az orra végtelen hosszúságú, a kabin pedig lapos szögben álló szélvédővel és meredeken lejtő hátsó ablakkal kicsit olyan, mint amikor egy gyerek rajzol limuzint.

Autótelefon, apró monitorok a hátsó utasoknak, könyöklőbe rejtett kezelőszervek, ez igazi erődemonstráció lehetett volna 1990-ben.

Hosszú gépházteteje alatt egy 6646 köbcentis, 16 hengeres, szívó benzinmotor van, mely 5000-es fordulaton adja le 348 lóerejét. A korábbi prototípussal szemben tehát gyengébbre hangolták a motort, valamint ebben az autóban már egy ötfokozatú automata váltó van, de továbbra is tisztán hátsókerék-hajtású.

Kihívás volt ez a mérnököknek, de nem jutott el a sorozatgyártásig a V16-os motorral szerelt 7-es BMW. Az 1990-ben készült prototípust ráadásul soha korábban nem mutatták meg a közönségnek, egészen mostanáig.

Ez is érdekelhet: