München mellett egy kisvárosban már több mint fél évszázada dolgoznak azon, hogy nagyobb teljesítményt és több luxust hozzanak ki a BMW modelljeiből. Az Alpina hamarosan a BMW birtokába kerül, ebből az alkalomból áttekintjük a történetét.

Az Alpina története a hatvanas évek elejére nyúlik vissza. Burkard Bovensiepent mindig is az autók érdekelték, ezért nem szállt be az írógépeket gyártó családi vállalkozásba, hanem inkább autókat tökéletesített. Az első munkája az 1961-ben bemutatott BMW 1500, az úgynevezett Neue Klasse első modellje volt, gyárilag 80 lóerővel.

A Neue Klasse sorozatába tartozó BMW 1500 volt az Alpina alapítójának első munkája

A motorral nem volt baj, de Bovensiepen a szerény Solex karburátort egy Weber ikerkarburátorra cserélte, 15 százalékkal növelve a teljesítményt, ezzel az autó a gyári értéknél három másodperccel hamarabb gyorsult százra. A BMW hamarosan kijött az erősebb 1800-as modellel, és az első 1500-asok tulajdonosai egyre inkább érdeklődni kezdtek a tuning iránt.

Az 1500 köbcentis motor teljesítményét a BMW 1800-éhoz hasonlóra növelte

A munkáját eleinte úgy reklámozta, hogy szórólapokat tett a BMW-k szélvédőjére ezzel a szöveggel: „950 márkáért 20 lóerővel többet kaphat”. A kampány a BMW figyelmét is felkeltette, és 1964-ben hivatalosan is elismerték az alkatrész minőségét azzal, hogy gyári garanciát vállaltak rá, ez jelentette Bovensiepen vállalkozásának jövőjét.

Karburátor a logóban

1965. január elsején megalakult az Alpina Burkard Bovensiepen, amelynek eleinte mindössze nyolc alkalmazottja volt. Az írógépüzletnek éppen leáldozóban volt, ezért Burkard a legjobbkor vitte tovább az Alpina nevet. 1970-ben már hetvenen dolgoztak a cégnél, ekkor Kaufbeurenből Buchloébe költöztek, az Alpina központja a mai napig itt található.

Az ikerkarburátor és a főtengely a mai napig benne van az Alpina logójában
Az Alpina jellegzetes csíkozását ezen az autón kísérletezték ki

A cég az egyedi főtengelyeknek és karburátoroknak köszönheti a karrierjét, és ezek az alkatrészek ihlették az Alpina logóját is. A rajongók a mai napig vitatják, hogy melyik volt az Alpina első meghatározó BMW-je, de ha minket kérdeztek, akkor az E21-es 3-as sorozatot mondanánk.

A BMW még csak négyhengeres motort kínált hozzá, amikor az Alpina már hathengerest szerelt bele.
Az Alpina már akkor hathengerest szerelt a 3-as sorozatba, amikor a BMW még csak négyhengeressel kínálta

1978-ban jelent meg az Alpina B6 2.8, amit a BMW 323i-ből építettek, de az eredeti négyhengeres motorját a BMW 528i-ből származó 2,8 literes, soros hathengeresre cseréltek. Ez az erőforrás gyárilag is 177 lóerőre volt képes, de mire az Alpina műhelyéből kikerült, a teljesítménye elérte a 200 lóerőt – és ez még csak a kezdet volt a tuningcég számára.

A motorsportban is első volt

Nem lehet elmesélni az Alpina történetét anélkül, hogy ne ejtenénk szót a motorsportban elért sikerekről. 1968-ban a márka nagy reményekkel lépett be a túraautó-versenyzésbe, és két évvel később már a csúcsra is értek, amikor elhódították a túraautó Európa-bajnokságot, a német hegyi bajnokságot, és a 24 órás futamot is megnyerték Spában.

Az Alpina jóval előbb versenyzett, mint a BMW saját Motorsport részlege
Niki Laudának is nagy szerepe volt az 1973-as Európa-bajnoki cím megszerzésében

A következő években újabb győzelmeket és bajnoki címeket szerzett az Alpina, amelynek

motorsport-szereplése még a BMW házon belüli M részlegének 1972-es alapítását is megelőzte.

Bovensiepen ennek örömére elkezdett borokat gyűjteni azokról a helyekről, ahol az autói futamot nyertek, és az Alpina Wein azóta önálló üzletággá nőtte ki magát.

Burkard Bovensiepen megkérdezte Niki Laudát, hogyan lehetséges, hogy három egymás utáni körben tizedre egyforma időt autózott a Nürburgringen. Lauda azt válaszolta: úgy, hogy folyamatosan a határon autóztam

1983-ban az Alpinát hivatalos autógyártóként jegyezték be Németországban, amivel messze több lett, mint egyszerű tuningcég. Az autói BMW helyett Alpina márkanéven kerülnek forgalomba, de a márkakereskedésekben rendelhetők és szervizelhetők. Az Alpina végül a nyolcvanas évek végén fel is hagyott a versenyzéssel, hogy az utcai autók gyártására koncentráljon.

Jóval hamarabb az M5-nél

Az Alpina több mint ötven éves történelme során azok voltak a legérdekesebb modellek, amelyek túlságosan izgalmasak voltak ahhoz, hogy a BMW saját maga vegye fel azokat a kínálatába. A hetvenes évek végére, amikor a BMW típusai egyre nagyobbak és kényelmesebbek lettek, az Alpina kitartott a kivételes vezetési élményt kínáló sportmodellek mellett.

BMW M5 még nem volt, amikor az Alpina B7 Turbo már szédületes teljesítményt nyújtott

A legelső BMW M5 még sehol nem volt akkor, amikor az Alpina a hetvenes évek végére elkészült az 5-ös sorozat sportmodelljével. Az 528i-ből épített B7 Turbo teljesítményét a feltöltővel 300 lóerőre növelték, amivel

a kor leggyorsabb szedánjának számított, az autós újságok csak úgy hivatkoztak rá, hogy „a bajor erőgép”.

Az Alpina azonban nem akarja minden áron a legerősebb autókat kínálni.

Bovensiepen szerint a legtöbb tuningcég csak a teljesítményt hajszolta, ezért az autójuk nem volt harmonikus. Az Alpina hagyományosan teljes csomagot kínál a kormányműtől a futóművön át a fékekig, úgy tervezi meg az autókat, hogy minden nap használhatók legyenek, de hétvégén egy sportkocsi teljesítményét nyújtsák.

Burkard Bovensiepen egy interjúban azt mondta, hogy az összes Alpina közül a kedvence a B10 BiTurbo,

amit az E34-es 5-ös sorozatból építettek 1989-ben. A hathengeres motorjának teljesítményét 360 lóerőre növelték, amivel 5,6 másodperc alatt gyorsult százra és 290 km/órás végsebességet ért el, ezért akkoriban úgy tartották, hogy egy Ferrari Testarossával is tartotta a lépést.

Alpina Roadster V8

Az Alpina számára mérföldkőnek számított, hogy amikor 2002-ben kifutott a limitált szériás BMW Z8 gyártása, a következő évben még 555 példány készült az Alpina saját változatából, a hatfokozatú kézi helyett ötsebességes automata váltóval, kényelmesebbre hangolt futóművel és 259 km/órára növelt végsebességgel, elsősorban az automatát kereső amerikai vásárlóknak.

Új korszak kezdődik

Az Alpina autói ugyanazon a gyártósoron készülnek, mint a többi BMW, de a motorokat kézzel építik össze a cég saját műhelyében, mielőtt a BMW-hez szállítanák beszerelésre, majd az összeszerelt autót visszaküldik az Alpinához a befejező simításokhoz. A jellegzetes húszküllős kerekek, a kék és zöld árnyalatok és a különleges bőrkárpitok a márka jellegzetességévé váltak.

Családi vállalkozásként indult az Alpina, és a Bovensiepen család működteti ma is, Burkard fia, Andreas vezetésével, aki apjához hasonlóan ragaszkodik hozzá, hogy a náluk készülő évi mintegy kétezer autó minősége kifogástalan legyen.

Az Alpina nem a feltűnést keresőket, vagy a teljesítményt hajszolókat célozza meg, hanem az ínyencek választása.

A márka idén még szorosabbra fűzi a kapcsolatát a BMW-vel, a bajor autógyártó ugyanis megvásárolja az egykori tuningcéget. 2025-ig minden marad a régiben, akkor kerül a BMW birtokába az Alpina, és nagyon reméljük, hogy nem felszereltségi szint lesz belőle, hanem továbbra is olyan különleges modelleket készíthet majd, mint amikért az elmúlt több mint fél évszázadban rajongtunk.

(Képek: Alpina, BMW)

Mutatunk egy pár gyönyörű Alpinát, a többit ide kattintva nézheted meg:

Még ma is álom ez az Alpina által tuningolt 5-ös BMW

320 lóerős és nagyon ritka a B7 Turbo.

Igazi ritkaság ez a nyolcvanas évekbeli Alpina BMW

Jóval izmosabb volt a gyári 5-ösnél.

Alpina változatban még jobban kellene a BMW 2002

195 lóerőt hozott ki belőle a tuningcég. 1974-ben!

Az Alpina legújabb BMW-je felkerül a kívánságlistádra

A 600 lóerős M5-nél is izmosabb lett.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

Hoztunk egy újabb haladó szintű kvízt az autórajongóknak

Shaquille O'Neal kupét építtetett magának ebből az autóból

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés