Abban a pillanatban, hogy megláttam az ezüst és kék színekbe csomagolt BMW M3 GTR-t, a fejemben megszólalt a Fired up, annyira az emlékeimbe égett a Need for Speed Most Wanted-ből. Húsz év után a BMW tényleg megcsinálta a 2005-ben megjelent számítógépes játék sztárját.
2005-ben még nem volt iPhone, hiszen az még két évvel odébb volt. Ezért aztán legtöbbek zsebében valamilyen Nokia lapult, melyen érintőkijelző helyett gombok voltak, ezért az igazán rutinosaknak oda se kellett nézni, úgy tudták írni az SMS-t. Ekkor jött a Need for Speed Most Wanted is, melyben az M3 GTR vitte el a show-t. Biztosan nagyon sokak ezért is vágynak ilyen autóra, ezért a BMW húsz év után tényleg megcsinálta a játékban szereplő autót.
Illegális volt ez a tuningolt BMW a játékban, de az M3 GTR a valóságban sem kaphatott volna rendszámot.
Mivel a versenyautó homologizációjához elengedhetetlen volt, ezért készült belőle egy kisebb sorozat, de ezeket a V8-as M3 GTR-eket a BMW megtartotta magának. A szabályok változása miatt nem volt szükség a sorozatgyártásra, ezért végül maradt a 360 lóerős M3 CSL az E46-os csúcsa. Ez a kiszélesített E46-os azonban még ennél is durvább holmi, mert ez az ezüst és kék fólia alatt valójában egy vérbeli versenyautó.
2000 környékén nagyon uralta a pályát a 996-os 911 GT3-as, ezért egy hathengeres BMW-nél több kellett ahhoz, hogy felvegyék a versenyt a Porschéval. Ezért döntöttek úgy, hogy az E46-ost alaposan átszabják, aztán az orrába pakolták a P60-as kódú, több mint 440 lóerős V8-as versenymotort. Ezzel aztán az American Le Mans Series GT kategóriájában indultak, de ott volt a Spában és a Nürburgringen rendezett 24 órás futamon is.
Rockport városában a rendőrség, pontosabban Jonathan Cross őrmester nagy erőkkel küzd az illegális utcai versenyek ellen.
Ez a Need for Speed Most Wanted sztorijának alapja, innentől pedig nem spoilerezek, mert minden apró mozzanata egy generáció autós kultúráját meghatározó pillanat. Ez nem egy szimulátor, hanem egy arcade játék, tehát nem az autó mozgásának legpontosabb modellezése a cél, hanem a szórakoztatás, ezt pedig tökéletesen tudja. A Most Wanted jelenetei élőszereplős videók, melyeket valódi színészekkel és díszletekkel vettek fel, ezt egészítették ki a virtuális effekekkel.
Egyértelmű siker volt a Need for Speed Most Wanted, amiért 18 millióan fizettek boldogan, a többiek pedig letöltötték. A kritikusok elismerték a grafikát és a hangi élményt, valamint a rendőrök egyre agresszívabb jelenlétét, ami növeli a feszültséget. De semmi nem ragyogja túl az M3 GTR fényét.
Ez is érdekelhet: