Hatvan kilométert tett meg a szalontól a mélygarázsig ez a BMW M3 CSL, aztán soha többet nem használták. Szomorú történet ez a két évtizede parkoló és pusztuló sportkupéról.

Először az M3 CSL-en használta sorozatgyártásban a szénszálas tetőpanelt a BMW, de ez csak egyetlen érdekes alkatrész az autón a sok közül. Ekkoriban az M3-asból kizárólag kabriót és kupét kínált a BMW, a CSL-t pedig természetesen az utóbbiból készítették, hiszen az erősebb motor mellett a lényeg az autó súlya. Visszafogott kényelmi felszerelésekkel és különböző könnyű anyagokkal 110 kilogrammal lett könnyebb a CSL a sima M3-asnál, így csak 1385 kilogramm a 360 lóerős sportkupé súlya.

7 perc 50 másodperc alatt szaladt végig a kanyarokkal, emelkedőkkel és lejtőkkel gazdagon tűzdelt Nürburgringen.

Kizárólag szürkében és feketében volt elérhető az autó, melyből 2004-ben csak 1383 darabot gyártottak, és azóta sem született ennél kiegyensúlyozottabb sportautója a BMW-nek. Vannak erősebbek és okosabbak, de sokan az M3 CSL-t és a korábbi M3 GT-t tartják a legjobbnak mind közül. Én sem gondolom másképpen. Mostanra ezek az M3 CSL-ek kultikus autók lettek, gyűjtői ritkaságok, amik már szinte csak aukciókon cserélnek gazdát, évről évre magasabb összegért.

Önmagában már ezért is szomorú látvány a londoni mélygarázsban porosodó autó, amiben a rendszám lekérdezése alapján nagyjából 23 ezer kilométernyi mérföld van. A történet szerint egy gazdag üzletember 2004. augusztus 4-én vette át és útja után tette le azonnal a garázsban az autót, néhány tulajdonos még szerepel a dokumentumok között, de alapvetően régóta porosodik a garázsban. Azóta vastag porréteg fedi, a hátsó lökhárító pedig a földet súrolja, a padlót pedig a zokogó rajongók könnyei borítják.

Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, lassan két évtized után már a mélygarázsnak is kellemetlen kacattá vált a BMW, mely csak foglalja a helyet. A tulajdoni viszonyok, a financiális háttér és az okok azonban senkinek nem igazán világosak. Annyi viszont egészen biztos, hogy nagyon hosszú azon emberek sora, akik messziről látható összeget fizetnének a keveset futott sportkupé feltámasztásáért. Én csak remélni tudom, hogy ők nyernek majd a történet végén, és újra szólhat majd a sorhatos.

Ez is érdekelhet:

A 16 hengeres 7-estől az első elektromos BMW-ig – a BMW Classic főhadiszállásán jártunk

Még a múzeumban is ritkán fordulnak elő ezek a BMW-k, mi megnéztük a klasszikusok és prototípusok garázsát Münchenben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Shaquille O'Neal kupét építtetett magának ebből az autóból

Felnőttméretű játékautót alkotott a Toyota

Nem az a meglepő, ki vezeti az F1-es kereseti listát, hanem az összeg, amit kap

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés