A BMW-nek a hatvanas években ilyen stílusos kompakt sportkupéja is volt, mint az 1600 GT, amit a felvásárolt Glas márkával örökölt a német gyártó. A képeken látható példány tökéletes állapotban van, és rengeteget adtak érte.

Nem a BMW tervezte, de elég jónak tartotta ahhoz, hogy a nevére vegye ezt a kompakt sportkupét, amit a Glas mutatott be 1963-ban a frankfurti autószalonon. A német Glas még 1955-ben a Goggomobil minivel kezdte az autógyártást, és ezzel a modellel nagyot lépett előre. Nem véletlen, hogy olasznak mondanád, a karosszériáját a piemonti Frua tervezte.

A Glas egy erős autóipari partnert keresett, és a tárgyalások oda vezettek, hogy a BMW végül 1966-ban felvásárolta a kis gyártót.

A GT-t pedig felvette a kínálatba, de előbb egy kicsit átalakította. Az 1600ti-ből származó 1,6 literes, 105 lóerős motort szerelte bele, amely négyfokozatú váltón keresztül a hátsó kerekeket hajtotta, és a hátsó futóművet is a sajátjára cserélte.

A GT-re felkerült a vese alakú hűtőmaszk és a 02-es széria kerek hátsó lámpája, de csak nem egészen egy évig, csak 1967 szeptemberétől 1968 augusztusáig gyártottak, 1259 példányban. A képeken látható, Chamonix fehér színű autó 1968. február 23-án készült el, és

nem sokat használták, csak 14 ezer kilométer került bele, amikor 1974-ben egy garázsba állították.

2018-ban került elő a raktárból az 1600 GT, amit alapos felújítás követett, hogy a következő évben már a kaliforniai autós kiállítások sztárja legyen. Az eredetiségét a BMW igazolta, ezzel került eladósorba a Bring a Trailer oldalán, ahol

nemrégiben 150 ezer dollárt, azaz 46,5 millió forintnak megfelelő összeget adtak érte.

(Képek: Getty Images, Bring a Trailer)

Az 1600 GT-ből kabrió is készült, itt olvashatod el a történetét:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

Hoztunk egy újabb haladó szintű kvízt az autórajongóknak

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés