Az új év egyik első gyorsulási versenyén a carwow annak járt utána, hogy a legerősebb BMW i4-nek sikerül-e legyorsulnia a Tesla Model 3-at.

Motorhang híján csak brummoghatnak a sofőrök ezen a gyorsulási versenyen, a Carwow csapata ugyanis legutóbb két elektromos autóval állt rajthoz. A Teslának már sokan próbáltak ellenfelet állítani, és nagyon úgy tűnik, hogy a BMW-nek sikerült:

az új i4 nemcsak egy kicsivel erősebb, de a nagyobb tömege ellenére gyorsabb is lehet a Model 3-nál.

A versenyre a legerősebb változatok érkeztek: az i4 M50-ben a két elektromotor kombinált teljesítménye 544 lóerő, a maximum nyomatéka 795 Nm, míg a Model 3 Performance csak 490 lóerős és 660 Nm-re képes. A Tesla viszont sokkal könnyebb, 1847 kilogrammot nyom a BMW 2215 kilogrammjával szemben – elég lehet ez a győzelemhez?

A Tesla sofőrje az első rajtot elrontotta, de a második futamon is egyértelművé vált, hogy bár a könnyebb Model 3 jobban kapja el a rajtot, az i4 végül beveti a nagyobb teljesítményét, és fokozatosan ellép az amerikai riválisától,

ezzel a BMW, még ha csak hajszállal is, de megnyeri a negyed mérföldes versenyt.

A gördülő rajtos futamok is hasonlóan zárultak, a féktesztnél viszont mindennél többet számít a tömeg, és ez meg is látszik az eredményen.

Ha nem megyünk bele a felszereltségek összehasonlításába, csak az alapárakat nézzük, akkor a két autó egészen hasonló áron kapható: a Model 3 Performance változatáért legalább 23 609 900 forintot kérnek, míg a BMW i4 M50-et 23 970 000 forintért lehet hazavinni. Te melyiket állítanád a garázsodba?

Melyiket választanád?

Ez is érdekelhet:

Az 1000 lóerős Ferrarinak esélye sincs gyorsulásban a Rimac ellen

A horvát szuperautóval nemhivatalos gyorsulási rekordot is felállítottak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tetszik ez a kis rönkház? Egy UAZ-ra építették

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

További cikkeink a témában