Az M1 minden idők egyik legizgalmasabb BMW-je, ami úgy tökéletes, ahogyan kijött a gyárból. A képeken látható példányt sem azért építették át, mert nem tetszett volna, hanem azért, hogy sebességrekordot döntsenek vele.

Giorgio Giugiaro tervezte a formáját, a soros hathengeres motorját pedig a BMW Motorsport szállította, így gyorsan legendává vált az M1. A 277 lóerős teljesítménye ma már nem hangzik olyan soknak, de 5,5 másodperc alatt gyorsul százra, és 265 km/órás végsebességével a hetvenes évek végén a leggyorsabb német szériagyártású autónak számított.

Harald Ertl osztrák újságíró és autóversenyző azonban úgy gondolta, hogy ki lehet hozni belőle még többet, ezért egy különleges prototípust építtetett. Ertl 1975-től a Formula–1-ben is indult a Hesketh csapattal, öt éven keresztül összesen 19 futamon vett részt,

ha másról nem is maradt emlékezetes, az egyike volt azoknak, akik segítettek Niki Laudát kihúzni az égő autóból.

A nyolcvanas évek elején Ertl megszerezte a BP támogatását a projekthez, amivel az újonnan bevezetett autógázt reklámozták. Az M1-re egyedi karosszéria került, áramvonalasabb, és jobb hűtést biztosít a motornak, amit két turbótöltővel 410 lóerősre tuningoltak fel.

A cél a 300 km/óra elérése volt, és 1981. október 17-én sikerült megfutni vele a 301,4 km/órát.

Harald Ertl nem sokkal később, 1982-ben egy repülőgép-balesetben elhunyt, az autó évekre eltűnt, a legutóbb 1993-ban cserélt gazdát. Nemrég találtak rá egy londoni garázsban, és a képeken látható, kissé elhanyagolt állapotban került a Coys esseni aukciójára. Lehet, hogy nem ez a legszebb BMW M1, amit valaha láttál, de a története egészen különleges.

A rekorder BMW M1-ről a Top Gear számára készültek ezek a fantasztikus képek:

Közben a gyári gyűjtemény példányait ilyen gyönyörű tájakon járatták meg:

A legszebb alpesi utakat járta be ez a három BMW M1

40 éve mutatták be a legendás sportautót, ennek emlékére járatták meg őket.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve