Ezért a limitált szériás modellért lehet imádni az E30-as BMW M3-at

A 3-as sorozat legerősebb változata vezette be az M márkát a BMW-nél, a legelső M3-ből pedig az 1990-ben bemutatott Sport Evolution volt a legtöbb, amit csak ki lehetett hozni. Most egy tulajdonos meséli el, miért lehet szeretni ezt az autót.

1985-ben mutatták be a frankfurti autószalonon a BMW M3 első generációját, és eredetileg csak azért gyártották volna ötezer példányban, hogy megkapja az engedélyt az alapjára épülő versenyautó. Az M3-ból azonban igazi siker lett, mára pedig legenda. A kilencvenes évekig elkészült közel 18 ezer példány bármelyike izgalmas lenne, de most egy limitált szériáról lesz szó.

1988-ban a 2,3 literes, négyhengeres motor teljesítményét 200-ról 220 lóerőre növelték, amivel az Evolution kivitel végsebessége elérte a 243 km/órát. Mégsem ez volt a csúcs, hanem az 1990-ben bemutatott Sport Evolution, ahol a hengerűrtartalmat is megnövelték 2,5 literre.

Matthias Unger pedig egy nagyon szerencsés fickó, mert neki van egy a garázsában. Még az édesapja vásárolta, és a mai napig nagy becsben tartják, rendszeresen megjáratják csak úgy céltalanul autózva, hogy le ne merüljön az akkumulátor.

Nézd meg videón is, hogy milyen érzés autózni ezzel az M3-mal:

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon