A 3-as sorozat új generációját még csak nemrég óta ismerjük, és máris itt a következő változata, méghozzá az eddigi legizgalmasabb. Az új M3 érkezéséig a 374 lóerős M340i xDrive lesz a legsportosabb kivitel.

Nem pihennek egy percet sem a BMW-nél, még éppen csak arra volt időnk, hogy megszokjuk a 3-as sorozat új generációjának formáját, máris bemutatták a következő változatát. A párizsi autószalonon leleplezett típusból eddig a 258 lóerős 330i volt a legerősebb benzines, de nem kell sokáig hiányolni a soros hathengerest, most bemutatkozott az M340i xDrive.

Az előzetes alapján 340 lóerőre számítottunk az új motortól, ehhez képest 374 lóerős teljesítményre és 500 Nm nyomatékra képes.

A nyolcfokozatú automata váltóval és összkerékhajtással felszerelt M340i ezzel 4,4 másodperc alatt gyorsul százra, három tizeddel rövidebb idő alatt még az utolsó V8-assal hajtott M3-nál is.

A neve előtt nem véletlenül van ott az M betű,

az M Performance modellt minden téren átdolgozták. Az autót egy centivel leültették, a futóműve feszesebb, a lengéscsillapítása állítható is lehet, a nyomtávok szélesebbek, a fékek nagyobbak, széria a változó áttételű kormányzás és a sport differenciálmű. Az M340i-be rajtautomata is került a szélvészgyors startokhoz.

Meg fogod ismerni az egyelőre legsportosabb 3-as BMW-t,

ami hálómintás hűtőrácsot, cérium szürke színű hűtőmaszkot és tükörházakat kapott, egyedi a hátsó légterelője és a kipufogóvégek trapéz alakú kerete is. Az antracit színű belsőben BMW M kormánykerék és ülések várnak, és a szériában 18 colos, de akár 19 colos kerekek is cérium színben pompáznak.

Mindent megtudhatsz az új 3-asról ebből a cikkünkből:

Mindent elmondunk a BMW új 3-as sorozatáról

A párizsi autószalon legjobban várt újdonsága a 3-as BMW.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
9% Igen, tetszett.
38% Igen, de csalódás volt.
13% Még nem, de megnézem.
41% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés