Az elektromos autók hódítása közben kevés figyelmet kapnak a hatótáv-növelő motorral szerelt hibridek, pedig érdekes alternatívát jelentenek. A Fisker Karma utódjaként gyártott Revero most a BMW-től kapja a benzinmotorját.

A formatervezőként befutott Henrik Fisker nagy álma volt a hatótáv-növelővel szerelt elektromos szedán, amit 2012-ben Karma néven mutatott be, de nem sokkal később csődbe ment. A cég új tulajdonossal Karma Automotive néven kezdett új életet, az egyetlen modelljét Revero néven gyártotta, most pedig itt az utódja.

Az előzetes várakozásokkal szemben a Revero GT nem teljesen új modell, hanem a Fisker Karma néven született Karma Revero alaposan felújított változata.

Az áramvonalas forma megmaradt, csak alig módosítottak rajta, a belső teret azonban aktualizálták. Szebbek a képernyők, és új a kormánykerék, amire érintőgombok kerültek.

A lényeges változás a hajtásláncot érinti, az elektromotorokkal hajtott Revero a korábbi kétliteres, négyhengeres helyett egy 1,5 literes, háromhengeres benzinmotort is kapott, aminek egyetlen feladata az akkumulátor töltése, ha messzebbre indulnál vele. A benzines erőforrás a BMW-től származik, és a szintén hibrid i8-ból lehet ismerős.

A Revero GT hátsó kerekeit két elektromotor hajtja 540 lóerős teljesítménnyel, és 4,5 másodperc alatt gyorsul százra, ezzel már oda lehet állni egy Tesla mellé. Az akkumulátorát 18-ról 28 kilowattórásra cserélték, amivel 80-ról 130 kilométerre nőtt a tisztán elektromos hatótáv, ezzel már a benzinmotor beindulása nélkül is el lehet járni vele.

Henrik Fisker közben ezen dolgozik:

Az új elektromos Fisker zavarba hozhatja még a Teslát is

Alig várjuk a gyorsulási versenyt kettejük között.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy kamion durrdefektjét rögzítette az autópálya-kamera

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés