Az X6 eddig is a legmegosztóbb modellje volt a BMW kínálatának, és különösen az lenne ezzel a festéssel, ami szinte teljesen elnyeli a fényt. A feketénél is sötétebb Vantablack kivitelből azonban csak ez az egy példány készülhetett.

Aki feltűnőbbé szerette volna tenni a X6-osát, általában matt, neon, króm vagy arany fóliával boríttatta be, de a BMW most mindegyikre rálicitál ezzel a példánnyal, ami olyan fekete, hogy alig látszik. A karosszériát egy speciális festékkel vonták be, ami a fény szinte egészét elnyeli, ezért a szemed is átveri, kétdimenziósnak láttatja az autót.

A festék a Surrey NanoSystems fejlesztése, és a Vantablack névre hallgat.

Azért tud ennyire fekete lenni, mert apró szénszálas elemekből áll, amelyek függőlegesen helyezkednek el, nagyon sűrűn, és ezzel a rájuk eső fényt szinte teljesen elnyelik.

A 14-50 mikrométer hosszú, 20 mikrométer átmérőjű részecskék 5000-szer vékonyabbak a hajszálnál, egy négyzetcentin egymilliárd is elfér belőlük.

A Vantablack festéket 2014-ben mutatták be, és mivel a fény 99,965 százalékát elnyeli, eredetileg az űrben használták halvány fényű égitestek megfigyelésénél, de épületre is felvitték már.

A világ legfeketébb feketéjével festették le ezt a döbbenetesen sötét épületet

Ez az anyag a bejövő fénynek 99,9 százalékát elnyeli.

A gyártója szerint sok autómárka megkereste már őket, de eddig mindnek nemet mondtak, a BMW az első, akinek adtak a festékből.

Az egyetlen példányban készült Vantablack festésű BMW X6-ot a frankfurti autószalonon állítják ki.

Az új generációs X6-ról itt tudhatsz meg többet:

Megvilágított vesékkel jön a legújabb BMW X6

Bemutatták az új X5 kupés formájú változatát.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
15% Naná, és nagyon keményen.
36% Igen, de menedzselhető.
49% Szerencsére nem.