Máris eljött az ideje az X7 ráncfelvarrásának, és a hatalmas szabadidő-terepjárón egy újabb megosztó stíluselemet vezet be a BMW: a hamarosan bemutatkozó vadonatúj 7-es sorozaton is megjelenő osztott fényszórókat.

2018-ban jelent meg a BMW legnagyobb szabadidő-autója, ezért az X7-nél itt volt az ideje a ráncfelvarrásnak. A bemutatása idején a minden addiginál nagyobb hűtőmaszkjával keltett meglepetést, most pedig egy újabb megosztó stíluselemet kapott meg, ennél a márkánál elsőként: a két részre osztott fényszórókat.

A vékony felső részébe kerültek a nappali menetfények és az irányjelzők, alatta sötétített bura alatt találjuk a LED-es mátrixfényszórókat

a megvilágított hűtőmaszk két oldalán. Első pillantásra furcsa, de gyorsabban meg lehet vele barátkozni, mint az egyre nagyobb méretet öltő hűtőmaszkkal. Az X7-es után ezt kapja majd a jövő héten érkező új 7-es BMW is.

A külsején ezt leszámítva nem sokat változtattak: újak még a lökhárítók, a 23 colos kerekek és a 3D mintával világító hátsó lámpák.

A belső térben szembetűnő a különbség a műszerfal dupla kijelzőjével,

amiből a kormánykerék mögötti műszeregység 12,3 colos, a mellette lévő érintőképernyő pedig 14,9 colos, a BMW legújabb, 8-as számú infotainmentjével.

Az 5,15 méter hosszú és alapáron hétüléses X7-nek a motorkínálata is tartogat újdonságokat.

Az xDrive40i-ben egy új soros hathengeres benzinmotor dolgozik mild hibrid rendszerrel,

380 lóerővel és 520 Nm-rel, a nyolcfokozatú automata váltóval 5,8 másodperc alatt gyorsul százra. Az xDrive40d szintén hathengeres motorja 352 lóerőre és 700 Nm-re képes.

A legizgalmasabb az új csúcsmodell, ami a korábbi M50i helyére érkezik.

Az M60i-ben a 4,4 literes V8-as motor 48 voltos mild hibrid rendszert kapott 12 lóerős elektromotorral. A kombinált teljesítménye nem változott, továbbra is 530 lóerő, a maximum nyomaték 750 Nm, amivel a legizmosabb X7-nek 4,7 másodperc is elég, hogy nulláról százra gyorsuljon.

A megújult X7 nem az egyetlen újdonság a BMW kínálatának csúcsán.

Már a jövő héten bemutatkozik a 7-es sorozat következő generációja, ami az X7-hez hasonló osztott fényszórókat kap, és a kezdetektől fogva lesz tisztán elektromos hajtású változata i7 néven, és hamarosan jön az XM szériagyártásra kész kiadása is.

Ez is érdekelhet:

A BMW X7-ből nincs M, de itt az Alpina megoldása

A gyári 530 lóerőről indult a biturbó V8-as tuningolása.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában