Pebble Beachen már bemutatták a csúcsváltozatot.

Pontosan egy évvel a Z4 Concept után Kaliforniában leleplezték a harmadik generáció szériaváltozatát. Meglepetés nincs – már napokkal korábban kiszivárgott néhány kép –, de most végre kívül-belül alaposabban megnézhetjük, mivel is váltják a nyitható keménytetős elődöt.

A legnagyobb újdonság, hogy az új Z4-es megint ponyvatetős, ahogyan az első volt, amúgy maradt a klasszikus elrendezés: ötven-ötven százalékos súlyelosztás, két, alacsonyra épített ülés, hátsókerék-meghajtás, orrmotor. Utóbbi egyelőre igazi sportkocsivá teszi a Z4-est: a sorhatos M40i 340 lóerős, a gyorsulás 4,6 másodperc. Lesznek persze kisebb-gyengébb blokkok is, ám részletes adatokat a hajtásláncról és a felszereltségről csak szeptember közepére ígérik.

Annyit már most is tudni, hogy az új Z4 a 8-as sorozatban megismert műszerfalat kapja, monitor váltja a kormány mögötti műszereket, lesz head-up display, mátrixos LED-fényszóró, tehát nagyjából minden, ami manapság egy prémiumautóban elvárható.

2019 tavaszán várható a piaci bevezetés, amire egy First Edition kiadással készülnek: a Frozen Orange metálfényezéshez elektromos mozgatású antracitszínű vászontető jár, fekete visszapillantóházak és 19-es, kéttónusú, duplaküllős felnik is tartoznak.

Ez is érdekelhet:

A gyártósoron is fantasztikusan mutat az új 8-as BMW

Akad pár különleges megoldás a gyártásban, ezeket is elmondjuk.

(Forrás: BMW)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
8% Igen, tetszett.
31% Igen, de csalódás volt.
18% Még nem, de megnézem.
44% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés