A szezon kezdetére még várnunk kell, de az F1-es versenyzők nem lógatják a lábukat. Valtteri Bottas például elindult az Arctic Lapland Rally havas pályáin, és egészen jó helyen ért célba.

A Formula–1 egyáltalán nem hasonlít a ralira, nem is szoktak egyikről a másikra váltani az autóversenyzők, kivéve persze akkor, ha finnek. Jó néhány éve Kimi Räikkönen mutatta meg, mire képes a havas és murvás pályákon, amikor az F1-et két évig a ralira cserélte. Nem is ment olyan rosszul. Többnyire.

Most egy másik finn, Valtteri Bottas nem tudott ellenállni egy jó kis havas ralinak,

ezért benevezett a finn bajnokság első futamára, az Arctic Lapland Rallyra, ahol éppen egy éve indult először egy Ford Fiesta WRC-vel, és ötödik lett. A navigátora az a Timo Rautiainen, aki Marcus Grönholm mellett két világbajnoki címet szerzett.

Bottas idén egy Citroën DS3 WRC-t vezetett, és az első napon a 22. helyre csúszott vissza, de aztán annyit javított az idején, hogy végül a kilencedik helyen ért célba.

Aki 19 évesen így vezet hóban, az nagyon tudhat valamit

A nevét hallani fogod még mostanában.

A futamot egy másik finn, a 19 éves Kalle Rovanperä nyerte meg, akiről nemrég írtunk, és aki ezzel a versennyel tesztelt a világbajnokság monacói nyitányára.

Mercedes-AMG F1 on Twitter

BOOM ? @ValtteriBottas is Arctic Rally ready! https://t.co/91KWxaLFHE

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Átalakult, mégis maradt a régi a Racing Bulls 2026-os autója

Ezzel az autóval lesz ötszörös világbajnok Max Verstappen 2026-ban

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés