Megbánta.

Véget ért a Formula–1 idénye, Valtteri Bottas pedig búcsúzik a Saubertől, és nem tagadja, hogy nem túl elégedett a csapatnál eltöltött időszakával. A finn pilóta a hazájában megjelenő Ilta Sanomat lapnak adott interjúban őszintén elmondta, megbánta, hogy 2021 végén a Mercedestől való távozása után aláírt az Alfa Romeohoz (vagyis a Sauberhez):

„Ha három évet visszamehetnék az időben, máshova igazoltam volna. (...) Ez egy nagy hiba volt, de nehéz előre megjósolni az ilyen dolgokat.”

A 35 éves versenyző szerint az első szezon még ígéretesen alakult, Fred Vasseur csapatfőnök vezetésével a konstruktőri pontverseny hatodik helyét szerezték meg, és akkor még úgy tűnt, jó irányba haladnak, mint mondja: „a csapat szellemisége kiváló volt, és az eredmények is bíztatóak voltak”.

Ezután azonban elkezdődött a mélyrepülés. Vasseur távozott a Ferrarihoz, a Sauber pedig káoszba süllyedt, ami a teljesítményük látványos visszaeséséhez vezetett: „az elmúlt két szezon szinte folyamatos hanyatlás volt”. Bottas szerint ez az ő megítélésére is negatívan hatott, mert „ha nem tudsz eredményeket felmutatni, az emberek elfelejtik a neved”.

Bottasnak jelenleg nincs ülése a 2025-ös szezonra, és nem is lesz, ugyanakkor nem biztos, hogy elszakad az F1-től, állítólag a Mercedesszel tárgyal tartalékversenyzői szerepről, a megállapodást már a jövő héten megszülethet a felek között.

Bottasnak jelenleg egy istállóval sincs szerződése a 2025-ös szezonra, és nem is valószínű, hogy lesz, tekintve, hogy a jövő évi rajtrács szinte teljesen összeállt, mindössze két kérdéses ülés maradt: az egyik a Red Bullnál, a másik pedig a Visa Cash App RB (VCARB) csapatnál. Ugyanakkor nem biztos, hogy a finn versenyző végleg elhagyja az F1-et, merthogy állítólag tárgyalásokat folytat a Mercedesszel egy tartalékversenyzői szerepkörről, a megállapodás akár már a jövő héten megszülethet.

(Forrás: Planetf1.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Carlos Sainz Jr. a Williams-szerződése ellenére topcsapathoz igazolhat már 2025-re

Ha igazak a pletykák, akkor egy újonc „bánhatja” Carlos Sainz Jr. csapatváltását.

Még a Red Bull szerelőinek is pénzbe kerül Sergio Pérez csapnivaló teljesítménye

Sok mindenre és sok mindenkire hatással van Sergio Pérez idei szezonja.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

A Red Bull még el is gáncsolhatja a már háttérbe szorított Cunodát

Range extenderes és tisztán elektromos is lehet a Leapmotor B10

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés