A Mercedes idénybeli első győzelme rögtön kettős győzelemre sikeredett Interlagosban.

George Russell nyerte a Brazil Nagydíj São Pauló-i Nagydíj sprintfutamát Carlos Sainz Jr. és Lewis Hamilton előtt, mivel azonban a Ferrari spanyoljára ötrajthelyes büntetés várt (motorcsere miatt), így a két Mercedes indulhatott az első sorból a vasárnapi futamon:

A Mercedes pedig élni is tudott a kedvező helyzetével, ugyanis kettős győzelmet aratott a több koccanást és biztonsági autós fázist hozó versenyen. A két mercedeses közül pedig a fiatalabbik britet intették le előbb, ami azt jelentette, hogy

Russell F1-es pályafutása első futamgyőzelmét aratta

– főhősünk el is érzékenyült:

A harmadik és negyedik helyen a Ferrari-pilótáit értek célba Sainz és Leclerc sorrendjében. A Red Bullnak csak egy hatodik és egy hetedik hely jutott, de az már az időmérőn és a kvalifikációs sprintfutamon is látható volt, hogy ez nem az osztrák istálló hétvégéje, ami valójában mindegy is, hiszen Verstappen és az RB is megszerezte már a világbajnoki címet – mutatjuk a São Pauló-i Nagydíj teljes végeredményét:

A világbajnokság jövő héten az Abu-dzabi Nagydíjjal zárul.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Véletlen egybeesés vagy önirónia a csaláson kapott Red Bull új álláshirdetése?

A költségvetési szabályszegésen ért Red Bull könyvelőt keres.

Megnevezték, kinek kellene pótolnia Mick Schumachert, akit a Haas meg is keresett már

A Red Bull adott egy tippet a Haasnak, és kivételesen nem hazabeszélt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
12% Igen, tetszett.
22% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
42% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés