Egy igazi Bugattit elég kevesen engedhetik meg maguknak, a replikák pedig inkább a tulajdonosukat teszik nevetségessé. De nem ezeket a vietnámi fiatalokat, akik egy év kitartó munkájával otthon építettek egy Chironnak látszó járgányt.

Kevés jól sikerült autóreplikát ismerünk, a másolatok általában a legnagyobb igyekezet ellenére sem tudják palástolni azt, hogy egy egészen más autóból építették őket. Ha azonban nem a megtévesztő hasonlóság a lényeg, hanem csak az építés öröme, akkor még egy olyan replika is érdekes lehet, amit egészen házi barkács módszerekkel dobtak össze.

Vietnámban ügyes fiatalok nem először építenek saját maguknak egyébként elérhetetlen szupersportautókat, de a Bugattival nagy fába vágták a fejszéjüket.

45 perces videóban mutatják meg, hogyan készült a Chiron házilag celluxszal és agyaggal, vascsőből és gyantából, pajzs nélkül hegesztve és más hajmeresztő módszerekkel.

A falusi Bugatti teljesítménye persze nem mérhető az eredetihez, hiszen egy négyhengeres Toyota-motor hajtja, de a csővázas, üvegszálas konstrukciót még akkor is büszkén vezethetik, ha haloványan megy, hiszen saját ötletekből, kemény munkával, jó csapatban hozták össze, aminek mostantól az egész világ a csodájára járhat.

Ez is érdekelhet:

Kartonból építettek maguknak szuperautókat ezek a srácok

Bugatti, Ferrari és Lamborghini is épült papírból.

Supra-motorral készül ez a szívfájdítóan gyönyörű Toyota-replika

Az eredetinek a töredékébe kerül, de persze így sem olcsó.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.