A Porsche elektromos autójáról tudjuk, hogy nagyon gyors, de hogy mennyire, az csak az első tesztek során derül ki. A Top Gear rögtön Stig kezébe adta, és a Taycan egy másodperccel hamarabb ért célba, mint a Bugatti Veyron.

Szédületes gyorsulásánál már csak az a meggyőzőbb, hogy a Taycan nem egyszer és nem is kétszer, hanem egymás után sokszor képes az ülésbe préselni, és ennek nagy hasznát vette a Top Gear stábja is. Stig alatt a 761 lóerős Turbo S változat 1 perc 17,6 másodperc alatt ért körbe a pályán, egy másodperccel gyorsabban, mint a Bugatti Veyron, és körülbelül annyi idő alatt, mint a Nissan GT-R, a Mercedes-AMG GT és a Pagani Zonda.

Stig körét csak a belsőkamerás felvételen nézheted meg, de Chris Harris tesztjébe bőven kerültek olyan képek, ahol kívülről is látszik, ahogyan a Taycan beveszi a pályát. És az is, hogyan megy keresztben.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.