Háromszor is büntetőfékezett, mert nem tetszett neki, hogy a másik sofőr betartja a sebességkorlátozást, majd otthagyta az árokba borult autóst.

Közúti veszélyeztetés és segítésnyújtás elmulasztásának bűntettei miatt emeltek vádat egy 42 éves nővel szemben, aki Kaposvár közelében háromszor is indokolatlanul fékezett, az utolsótól a szabályosan közlekedő autó az árokba borult.

Az eset idén januárban történt, a vádlott még a lakott terület végét jelző tábla előtt érte be a sértettet, aki betartotta az útszakaszon érvényes 30 km/órás sebességkorlátozást. Kaposvárt elhagyva megelőzte a már gyorsuló, és továbbra is szabályos autóst, de

azért, hogy a korábbi lassú haladása miatt megleckéztesse, háromszor is hirtelen lefékezett előtte.

A harmadik büntetőfékezéstől a másik autó lesodródott az útról, és a tetejére borult. Az esetről a mögötte haladó értesítette a rendőrséget, mert a vádlott a helyszínen nem állt meg, a könnyebb sérülést szenvedett sofőrnek nem nyújtott segítséget. Az ügyészség ezért felfüggesztett börtönbüntetést és járművezetéstől eltiltást kért a vádlottra.

(Képek: Somogy Megyei Főügyészség)

Ez is érdekelhet:

Dupla záróvonalon, centikre előzték meg a felirat nélküli rendőrautót a 8-as főúton

Ez pedig történelmi tapasztalatok szerint ritkán hoz szerencsét.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.