Jól megijedtek az út szélén tekerve, amikor ezúttal mellettük ment el a busz.

Mexikóban van egy város, San Luis Potosí a neve. Nem lehet jó ott bringásnak lenni, legalábbis nyilván nem véletlenül hozott létre az önkormányzat „egy programot, hogy a tömegközlekedésben dolgozók is átérezzék, milyen veszélyeket tapasztalnak a kerékpárosok”.

Noha a figyelemfelkeltő kampány neve igen szépen hangzik (Kerékpáros iskola a tömegközlekedés üzemeltetőinek), maga a módszer meglehetősen nyers és lényegretörő:

A cél, hogy a közlekedési szolgáltatók beleélhessék magukat a bringások helyzetébe, így megérthessék az őket naponta fenyegető veszélyeket.

Bizonyára jól sikerült a kísérlet, mert a videón látható sofőrök (a 06-os és a 38-as helyi járatok vezetői) majd' infarktust kapnak, ahogy elszáguld tőlük néhány centire a kollégájuk.

A San Luis Potosí-i önkormi a kísérlet folytatását tervezi, bár szerintük úgy lett volna az igazi, ha nem árulják el, mi történik majd velük.

(Forrás: 24Horas, borítókép: Getty Images, illusztráció)

Ez is érdekelhet:

Ikarust még biztosan nem láttál így megpördülni

Menetrendszerinti járaton azért nem próbálnánk ki.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés