Ha a belvárosban laksz, és csak néha lenne szükséged autóra, akkor nem kell tartanod egy saját kocsit a lakás előtt, az autómegosztást neked találták ki. Budapesten már működik egy sikeres hálózat, most pedig indult egy újabb.

A nyugat-európai városokban már egy ideje megvetette a lábát a car sharing, most pedig, hogy már a második nagy szolgáltató indult be, úgy tűnik, hogy Budapesten is felnőttünk ehhez a koncepcióhoz. Az autómegosztás lényege rendkívül egyszerű: ha csak néha lenne szükséged autóra, akkor minek tartanál fenn egyet drága pénzen, ha városszerte állnak olyan autók, amibe csak bepattansz, és addig használod, amíg valóban szükséged van rá.

A koncepciót már korábban is próbálták meghonosítani nálunk, de az elektromos autók, a zöld rendszám és az ezzel járó ingyenes parkolás indította be az üzletet igazán. A GreenGo nevét már mindenki ismeri, aki nyitott szemmel jár a budapesti belvárosban, mert lépten-nyomon összefuthatsz a zöld rendszámos Volkswagenekkel. Most pedig indult még egy, legalább olyan jelentős car sharing szolgáltató, a MOL Limo.

Nem kell sokat keresgélned az autókat, mert ez a flotta is csupa Volkswagen up!-ból fog állni, de a GreenGóval szemben a Limo nem csak elektromos autókat használ. Az induláskor a háromszázas flotta egyharmada lesz elektromos, de a jövőben megdupláznák az elvihető autók számát, és egyre növelnék az elektromos változatok arányát, amivel párhuzamosan gyorstöltő-hálózatot is érezhetően fejlesztené a Bubi után a Limo mögé is álló MOL.

A parkolás miatt nem kell aggódnod, mert bár csak a zöld rendszámos autók parkolnak ingyen a fővárosban, de az utcai várakozás díját a 60 négyzetkilométeres területen a szolgáltató átvállalja, csak a mélygarázsokban kell neked fizetned. Jelenleg a belvárosi kerületek mellett még Óbudán, Angyalföldön, Zuglóban és Újbudán lelhetők fel a Limo autói, de két éven belül Budapest határaiig terjesztenék ki a zónát.

Ha kedvet kaptál ahhoz, hogy kipróbáld, most különféle kedvezményekkel teheted meg. Az 5900 forintos regisztrációs díjat három hónapig elengedik, és az első egy hónapban fél áron, percenként 33 forintért viheted el a kocsikat. A későbbiekben a rendszeres felhasználóknak 990 forint lesz a havidíj és 66 forint a percdíj, vagy ha csak alkalmanként vennél igénybe egy autót, akkor havidíj nélkül 77 forintot számolnak fel neked.

Szinte ugyanilyen árakon veheted igénybe a már 170 autót üzemeltető GreenGo szolgáltatásait is, ahol 4900 forint a regisztrációs díj – amit szmogriadó idején jófejségből elengednek, egyébként pedig három hónapon belül leautózható –, 990 forint a havidíj és 65 forint a percdíj, alkalmi felhasználóként havidíj nélkül 80 forint.

Mostantól tehát két nagy szolgáltató közül is választhatsz, és ha neked is csak kihasználatlanul szomorkodik az autód a ház előtt, érdemes kiszámolni, megéri-e autómegosztásra váltani – ami a szolgáltatók szerint autónként akár 5-10 saját tulajdonú autót is kiválthat a belvárosban.

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon