A 2000GT minden példánya értékes ritkaságnak számít, de ezt az autót Carroll Shelby műhelye készítette fel a versenyzésre, ezért a Toyota egyik legjelentősebb sportautójának számít, és könnyen lehet, hogy a legértékesebb is lesz belőle.

A hatvanas évek közepére a Toyotánál szükségét látták egy olyan modell megalkotásának, amely növeli a márka nemzetközi elismertségét. A japán gyártónál nagyra törtek, a legjobb európai sportautókkal kívánták felvenni a versenyt, és az 1964-ben indult projekt végül a legendás 2000GT megszületéséhez vezetett. A fejlesztése során a Yamahával együttműködve készült el a kétliteres, soros hathengeres motor, míg a karosszéria könnyűsúlyú felépítését a Lotusok ihlették. A teljesítménye 150 lóerő volt, amivel tíz másodpercen belül gyorsult százra, az alacsony súlypontjával és semleges irányíthatóságával kiváló vezetési élményt nyújtott.

Ritkább lett, mint tervezték

A technikája mellett a stílusával is hódíthatott a Toyota sportautója, amely az 1,2 méternél alacsonyabb, ívelt vonalú karosszériájával és zseniálisan kidolgozott részleteivel egyszerűen lenyűgöző lett. Bár eredetileg évi ezer autó gyártásával számoltak, a magasra szökő költségek miatt végül idő előtt lezárult a karrierje, csak 351 példánya készült el. A nagy érdeklődés ellenére az amerikai kereskedőknek csak egy-egy darab jutott, mindenesetre rengeteg kíváncsi érdeklődőt vonzott a Toyota-kereskedésekbe, ami a japán gyártó korai korszakában a többi modell eladásának is jót tett. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Toyota hatalmas sikere részben ennek a csodálatos, kézzel épített autónak is köszönhető.

A képeken látható 2000GT különleges helyet foglal el a japán sportautó történetében, ugyanis

ez az első példány, amelyet a Shelby épített át, és amellyel a Toyota betört az amerikai motorsportba.

A jobbkormányos sportkocsi 1966. szeptember 27-én készült el, eredetileg vörös fényezéssel, és a Toyota amerikai képviselete használta a típus bemutatására. A promóciós feladatokat követően céges autó lett belőle, de ennél nemesebb célra szánták: a versenypályák meghódítására. A Toyota ugyan 1965–67-ig sikeresen versenyzett a 2000GT-vel Japánban, de szívesen bizonyította volna a rátermettségét a világ egyik legfontosabb piacán, az Egyesült Államokban is. Az SCCA sorozatban olyan márkák riválisa lehetett, mint a Porsche, a Lotus, a Triumph és a Datsun.

Shelby készítette fel a pályára

Carroll Shelby meggyőzte a Toyota vezetőit, hogy dolgozzanak együtt, és ehhez akkor már számtalan győzelmet tudott felmutatni referenciának. A szerződés aláírása után Shelby egy tapasztalt csapatra bízta a munkát, a Toyota pedig három autót szállított ki nekik. A 2000GT-t állítható lengéscsillapítókkal, új féknyergekkel és kipufogóval, módosított olajteknővel és differenciálhűtővel szerelték fel, a magnéziumfelnikre Goodyear versenyabroncsokat húztak. A műszerfal elegáns rózsafa betétjét egyszerű alumíniumpanelre cserélték, és Stewart-Warner műszerekkel töltötték meg. A biztonságot bukókeret és versenyöv szolgálta, a legszebb részlete pedig egyértelműen a Ferrari-stílusú nyitott kulisszás sebességváltó volt.

1967 decemberére a három 2000GT készen állt a versenyzésre, ebből kettőt indítottak a futamokon, a képeken látható példányt tartaléknak szánták és fejlesztési célokra használták. 1968-ban a Toyota két autóját Scooter Patrick és Dave Jordan vezette, és a csapat a negyedik helyet szerezte meg a bajnokságban a Porsche és a Triumph mögött.

A bajnoki címet ugyan nem sikerült megkaparintani, de négy győzelem és további tizennégy dobogós helyezés igazolta az autó képességeit.

A szezon végéig a Toyota félmillió dollárt költött a versenyprogramra, majd úgy döntött, hogy inkább a Can-Am sorozatban indul. A 2000GT karrierje nem volt olyan fényes, mint remélték, de a lehető legtöbbet hozták ki belőle az eladások segítésére.

Dollármilliókat érhet

A versenykarrierje után a tartaléknak szánt autót a Toyota észak-amerikai központjába, Dél-Kaliforniába szállították, ahol különleges eseményeken állították ki, és az évek során többször is átfestették. Már csaknem egy évtizede hevert kihasználatlanul, amikor egy neves gyűjtőnek adták el. 1980-ban aztán a típus nagy rajongója vásárolta meg, és a következő évtizedben a műhelyében teljesen felújították, hogy ismét eredeti pompájában ragyogjon. A munka során a karosszériát a fémig csupaszították, és évekig tartó kutatás során minden részletét az 1968-as állapotába állították vissza, beleértve a kék-fehér festést és a Shelby-alkatrészeket is. Miután elkészült, több díjat nyert, 2004-ben a Toyota akkori vezérigazgatója is vezette a goodwoodi fesztiválon.

Számos elismerése mellett ez a 2000GT szerepelt a típusról szóló dokumentumfilmben és könyvekben. A japán gyártó történetében betöltött szerepét, és Carroll Shelby hozzájárulását is tekintve ez a Toyota egyik legnagyobb jelentőségű sportautója. A nyolcvanas évek eleje óta van magánkézben, és eddig még soha nem kínálták nyilvános aukción, most azonban a Gooding & Company árverésére kerül. A 2000GT önmagában véve ritkaság, az egyes példányok ára az egymillió dollárt is eléri, de ez jóval különlegesebb, ezért a márciusi árverésen 2,75 és 3,5 millió dollár közötti összeget várnak érte, ami akár több mint egymilliárd forintot jelenthet.

Csak egy értékesebb 2000GT van nála: az eredeti roadster, de attól a Toyota semmi pénzért nem válna meg.

(Forrás: Gooding & Co, Toyota)

Ez is érdekelhet:

Supra-motorral készül ez a szívfájdítóan gyönyörű Toyota-replika

Az eredetinek a töredékébe kerül, de persze így sem olcsó.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Még a végén tényleg lesz F1-es ülése Mick Schumachernek 2025-re

Tartalomhoz a forma – Peugeot E-3008-teszt

Másképp különleges a megújult Citroën C4 és C4 X

További cikkeink a témában