A Csak kétszer élsz történetében James Bond japán sportautót vezet, de mivel Sean Connery nem fért el a Toyota 2000GT-ben, ezért a gyáriak villámgyorsan kabriót építettek belőle, ami a márka történetének egyik legszebb autója lett.

Japánban játszódik a James Bond-széria ötödik filmje, a Csak kétszer élsz, ezért logikusnak tűnt, hogy a történetében Bond egy helyi gyártású sportkocsit vezessen. Márpedig ilyenből akkoriban csak egy létezett, az 1965-ben bemutatott, a Yamahával közösen fejlesztett 2000GT, az első olyan japán sportkocsi, ami a stílusával is elcsavarta a fejeket. Az ikonikus modell tökéletes választásnak tűnt, csak éppen volt vele egy kis gond.

Nem is olyan kis gond, a James Bond szerepét játszó Sean Connery ugyanis 189 centis magasságával egyszerűen nem fért el a mindössze 116 centi magas sportkocsiban.

Gyorsan megszületett a döntés, kabriót kell építeni a 2000GT-ből, és mivel a stáb nem boldogult a feladattal, a munkát a Toyotára bízták. A projektet vezető Jiro Kawano vállalta, hogy néhány hét alatt elkészíti a kívánt átalakítást. Az utasteret tervező Toshiro Okada felvázolt néhány lehetőséget, köztük egy targatetős megoldást is, végül a klasszikus kabrió mellett döntöttek. A forgatókönyv szerint ugyanis az utastéri kütyüket is filmre kellett venni, ami még a targatetővel sem volt megoldható.

Másrészt az égimeszelő Connery is komikusan mutatott volna a targában, ahogyan a feje búbja kilóg az apró sportkocsiból.

Két héten át megfeszített tempóban dolgoztak a Toyota munkatársai egy Yokohamához közeli márkaszervizben. Az autó az első szélvédőig változatlan maradt, de mögötte mindent át kellett építeni, kivéve a hátsó lámpákat és a lökhárítót. Szerencsére a sportkupé váza elég szilárd volt ahhoz, hogy külön merevítés nélkül elviselje a tető levágását, a filmhez pedig nem volt szükség oldalablakokra sem, ami megkönnyítette a csapat dolgát.

Mivel a filmben kizárólag nyitott tetővel látható az autó, a vászontetővel sem kellett vesződniük, a csinos takaróponyva alatt semmi sem volt.

Máskülönben a két példányban készült 2000GT Roadster teljesen úgy nézett ki, mintha akár másnap gyártásba adták volna. Kivéve a stílusos sokküllős kerekeket, amivel sosem volt gyárilag rendelhető, és persze a Bond-kütyük is benne voltak:

színes tévé és videó a kesztyűtartóban, kamerák a rendszámtábla mögött, hangvezérelt diktafon és hifi, ami a Sonytól érkezett, és a kor legmodernebbjének számított.

A forgatás során sem minden úgy alakult, ahogyan tervezték:

mire az autó elkészült, kiderült, hogy a színésznő, aki a szerepe szerint Bondot fuvarozta volna, nem tud vezetni. Az autót ezért a Toyota két tesztpilótája, Hiroshi Fushida és Tomohiko Tsutsumi vezette, és úgy kellett vágni, hogy ez ne tűnjön fel. 1966-ban tehát hiába forgattak tizennégy helyszínen, a végső változatban mindössze három autós jelenet szerepelt, és csak hat percen keresztül látható a csodás roadster.

A kicsiny, mindössze 4,18 méter hosszú és 1,6 méter széles 2000GT pedig nemcsak formájával csábított, hanem a műszaki tartalma is fejlett volt.

A kétliteres, soros hathengeres, két vezérműtengelyes, három karburátoros motorja 150 lóerőre és 175 Nm-re képes, ami az ötfokozatú kézi váltóval elég fürgén viszi a csupán 1120 kilogrammos sportkocsit: 9 másodperc alatt gyorsul százra és 220 km/óra a végsebessége.

Az autók forgatás utáni sorsa is kémfilmbe illő.

A kabriók először nagy pompával bejárták a világot, hogy hírverést csapjanak a filmnek és a Toyotának is, eközben többször is átfestették őket. 1970-ben aztán az egyiket bezúzták, legalábbis ez a hivatalos változat, mert a legenda szerint az a cég, amire ezt a fájdalmas és értelmetlen feladatot bízták, inkább jó pénzért eladta a kocsit. A pontos történet sosem fog kiderülni, mert alvázszám nélküli prototípusokról van szó.

Az évek során számos replika készült, némelyik a jogtulajdonosok tudtával és beleegyezésével, de eredeti csak egyetlen egy létezik, ez itt a képeken.

1977-ben a Toyota megvásárolta az eredeti példányt, alaposan helyreállította, és a gyári múzeumban őrzi, mivel az értéke felbecsülhetetlen, valószínűleg sosem fognak megválni tőle. A gyűjtőknek maradt a kupé, de ahhoz is vastag bankszámla és nagy szerencse kell, ugyanis a 2000GT-ből zárt tetővel is csak 351 darab készült, és ha fel is bukkan egy példánya, az is csillagászati összegért cserél gazdát egy aukción.

Ez is érdekelhet:

Szívfacsaróan gyönyörű a Toyota 2000GT ebben a stílusos videóban

A 300 millió forintos iparművészeti remekművet általában szigorúan őrzött garázsokban tartják a szerencsések, de ebben a lélegzetelállító videóban mozgásban is megcsodálhatod.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában