Még nem jött el az elektromos jövő a Caterham számára, de már itt van a küszöbön. A klasszikus recept alapján épült minimalista sportkocsijáról ismert brit gyártó egy elektromos Seven prototípusát mutatta be.

Még az olyan kis sportautó-manufaktúrák sem menekülnek meg az elektromos autózásra való átállástól, mint amilyen a Caterham. Colin Chapman eredeti receptje szerint építik a mai napig a Seven különböző változatait, amiket változatos motorokkal szerelnek a 660 köbcentis turbós Suzuki-motortól a Ford kétliteres szívómotorjáig.

Most pedig itt a Caterham elektromos autója, az EV Seven, amit egyelőre prototípusként mutattak be.

Rendesen ki kellett találni, hová rejtik az aprócska karosszériában az 51 kilowattórás akkumulátorcsomagot, mindenesetre a mérnökök becsületére legyen mondva, hogy az elektromos Caterham csak 70 kilogrammal nehezebb a benzinesnél.

Nem is esik nehezére a 700 kilogrammos sportautó mozgatása a 252 lóerős, 250 Nm nyomatékú elektromotornak, ami a hátsó kerekeket hajtja. Az EV Seven ezzel négy másodperc alatt gyorsul százra, tehát

a dinamikája felveszi a versenyt a benzines Caterham modellekkel, még ha a hangja nem is adja ugyanazt az élményt.

A Caterham elektromos autóját akár 150 kilowattal is lehet tölteni, és bár a gyártó nem adta meg a hatótávját – egy ilyen autóval úgysem megy messzire az ember –, sokkal gyakorlatiasabb, hogy 15 perc alatt húszperces versenypályás csapatásra elegendő energiát lehet tölteni bele. Az EV Seven még csak kísérlet, a gyártását nem tervezik, legalábbis egyelőre.

Ez is érdekelhet:

Egy perc alatt még nem drifteltek ennél több kört

Szépen rajzolta a köröket a Caterham.

Ennél stílusosabb már nem is lehetne egy Caterham

Egy Caterham már önmagában is végtelenül retró, de ezt a gyártó most megfejelte azzal, hogy a Seven minden apró részletét a hatvanas évek stílusához igazította.

Most először légzsákot kapott a Morgan sportautója

Más téren is közelebb került a klasszikus roadster a 21. századhoz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Shaquille O'Neal kupét építtetett magának ebből az autóból

Felnőttméretű játékautót alkotott a Toyota

Nem az a meglepő, ki vezeti az F1-es kereseti listát, hanem az összeg, amit kap

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés